BL: Scholes szerint ez az MU még gyengébb, mint a tavaszi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.16. 07:53
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjának 1. fordulójában a PSV hazai pályán 2–1-re legyőzte a Manchester Unitedet. Paul Scholes, az angol csapat korábbi középpályása szerint a Louis van Gaal vezette csapat nemhogy megerősödött volna a nyáron, sokkal inkább gyengült.

A manchesteriek ezen a nyáron sem tartották csukva a pénztárcájukat, megvették Memphis Depayt, Anthony Martialt, Bastian Schweinsteigert és Morgan Schneiderlint is. Scholes szerint azonban gyengült a csapat, legalábbis a támadósorban mindenképpen.

„A legnagyobb probléma a Uniteddel az, hogy nem tud elégszer az ellenfél kapujába találni – mondta Scholes a BT Sportnak. – Nincs olyan tudású csatára, aki szállítani tudja a gólokat. Van Gaal arról beszélt az előző szezonban, hogy nincs meg az egyensúly a csapatában. Most azonban még rosszabb a helyzet topcsatárok nélkül.”

„Három-négy csatár is elment. Azt hiszem, ha Robin van Persie vagy Javier Hernández maradt volna, sokkal jobb lenne a helyzet, mert ők tudnak gólokat szerezni. Anthony Martial sem rossz, csereként beállva tud veszélyt teremteni, ettől függetlenül hiba volt elengedni őket.”

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
15 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Félórás kényszerszünet után a finnek legyőzték a lengyeleket

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:42

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32
Ezek is érdekelhetik