BL: „Nem védekezünk Lewandowskin, hátha az majd megzavarja”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.29. 12:40
Zoran Mamic, a Dinamo Zagreb vezetőedzője csapata Bayern München elleni BL-mérkőzése előtt méltatta az ellenfelet, és annak gólvágóját, Robert Lewandowskit, aki ellen alternatív módszert vetett fel.

Mint ismert, a bajorok lengyel támadója elképesztő formába lendült, a Wolfsburg ellen kilenc perc alatt szerzett öt gólt, majd a hétvégén a Mainz ellen sem állt le, és duplájával segítette sikerhez a münchenieket.

„A Wolfsburg elleni meccs után odafordultam néhány barátomhoz, és azt mondtam nekik: »Mi az ördögöt tudunk vele kezdeni?« Aztán támadt egy ötletem: »Nem védekezünk rajta egyáltalán. Talán ez majd annyira összezavarja, hogy nem lesz képes betalálni«” – viccelődött Zoran Mamic, a Dinamo vezetőedzője.

„Ez természetesen csak vicc volt, de nem rettegünk tőle. A csapatunk számára megtiszteltetés, hogy itt játszhatunk. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ez sokkal, sokkal nehezebb lesz, mint az Arsenal elleni meccs volt” – tette hozzá.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
20.45:
Barcelona–Bayer Leverkusen (Tv: M4)
20.45: BATE–Roma
F-CSOPORT
20.45: Bayern München–Dinamo Zagreb (Tv: Sport1)
20.45: Arsenal–Olympiakosz (Tv: AMC)
G-CSOPORT
20.45: Maccabi Tel-Aviv–Dinamo Kijev
20.45: Porto–Chelsea (Tv: Sport2)
H-CSOPORT
20.45: Olympique Lyon–Valencia
20.45: Zenit–Gent

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
8 órája

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31

Négy angol gól a Bayern München és a Chelsea rangadóján... és kétgólos német siker a végén

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 23:10

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52
Ezek is érdekelhetik