BL: Van Gaal nem nézi a sorsolást, fontosabb dolga van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 12:46
Csütörtökön 17.45-től Monacóban sorsolják a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörét. A Manchester United két év után jutott ismét főtáblára – miután a selejtezőben 7–1-es összesítéssel búcsúztatta a belga FC Bruges-t –, a monacói esemény azonban nem érdekli az angolok holland menedzserét, Louis van Gaalt.

A Manchester United U21-es csapata ugyanis csütörtök este játszik az Ajax korosztályos együttesével.

„Nyolc játékosom is pályára lép az Ajax fiataljai ellen, rájuk vagyok nagyon kíváncsi. Szerintem ez most fontosabb, mint ha a sorsolást követném. Nem rajtam múlik, hogy kit kapunk, akár nézem, akár nem” – válaszolta a FC Bruges elleni továbbjutás után újságírói kérdésre a holland szakember.

Louis van Gaal emellett kitért játékosai teljesítményére is.

„Nagyon szervezettek voltunk, jól játszottuk meg a labdákat, talán sokkal egyszerűbben is, mint korábban, s ezekből gólokat szereztünk. Természetesen minden játékosnak, így Wayne Rooney-nak is nagy önbizalmat adnak a gólok. Nagyon örültem neki, és hihetetlenül nagylelkű volt, amikor átengedte Javier Hernándeznek a büntetőt” – tette hozzá Louis van Gaal.

A Manchester United a 2. kalapba került, így biztosan elkerüli többek között a Real Madridot és az Atlético Madridot.

A sorsolásról bővebben ide kattintva olvashat.

 

Legfrissebb hírek

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29
Ezek is érdekelhetik