BL: Casoni ugyanazt mondta a mai meccs előtt, mint mindig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.22. 11:36
Bernard Casoni, a Videoton vezetőedzője győzelemre készül a walesi The New Saints elleni, mai Bajnokok Ligája-selejtezőben. Az idegenben 1–0-ra megnyert első meccs után ma 20.30 órakor csapnak össze a fehérváriak a TNS-szel Székesfehérváron.

„Ugyanazt tudom mondani, mint minden mérkőzésünk előtt, nyernünk kell. Az első meccsen sikerült, minden esélyünk megvan, hogy a másodikon is sikerüljön. Jól kezdtük az első találkozót Angliában, erre készülünk szerdán, immár hazai környezetben is. Nem akarunk kapkodni, de abban bízunk, hogy korán sikerül gólt szereznünk, és jó eredményt érünk el a TNS ellen” – mondta Bernard Casoni a vidi.hu-nak. Bernard Casoni a vidi.hu-nak.

„Támadóposzton jelenleg nincs nagy variációs lehetőségünk, de ez nem jelenthet problémát, hiszen az odavágón csatár nélkül is győztünk. A legfontosabb, hogy ezúttal is jó mentalitással lépjünk pályára, és a teljes játékidő alatt maximálisan összpontosítsanak a játékosok. Ez utóbbi, ami még nem megy tökéletesen, de nagyon remélem, hogy szerdára tovább javulunk ezen a téren is.”

Legfrissebb hírek

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
13 órája

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
2025.05.25. 13:48

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23

Ismét felveheti a Videoton nevet a Fehérvár FC

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 18:52

Visszatértek a Vidi-legendák Madridba

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 08:07
Ezek is érdekelhetik