BL: a Vidi-rivális úgy véli, a lebecsülést felszívás követi

Vágólapra másolva!
2015.07.27. 20:18
A fehérorosz bajnok BATE Boriszov nehéz mérkőzésre számít kedden, amikor a Videoton otthonában lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.

Alekszandr Jermakovics vezetőedző a székesfehérvári mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, nagy harcra készülnek a magyar bajnok elleni első találkozón, amelyen jó játékot vár csapatától. Alekszandr Jermakovics vezetőedző a székesfehérvári mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, nagy harcra készülnek a magyar bajnok elleni első találkozón, amelyen jó játékot vár csapatától.

Úgy vélte, az előző kör visszavágóján a Videoton kissé lebecsülte a walesi The New Saintset , de a fehérváriak játékából kitűnt, jóval nagyobb a tudásuk.

A szakember kérdésre válaszolva azt mondta, egy év telt el a Debrecen elleni párharcuk óta, ezúttal egy másik csapattal találkoznak, ezért annak már nincs jelentősége, ami tavaly történt.

Jermakovics a Videoton bajnoki botladozásával kapcsolatban kifejtette: nem számít, mi történik a magyar pontvadászatban, mert ez a Bajnokok Ligája, amely egy teljesen más szint. Szerinte ellenük a magyar csapat felszívja magát, és magas színvonalú futballt fog játszani, de az eredményre nem kívánt tippelni.

A fehéroroszok középpályása, Alekszandr Volodko kiemelte, a BL-ben már nincs gyenge ellenfél. Igyekeznek a saját játékukat ráerőltetni a Videotonra, és idegenben is megpróbálnak győzni, de gólt szerezni mindenképpen szeretnének.

A székesfehérvári együttes a második körben a walesi TNS-t ejtette ki 2–1-es összesítéssel, igaz, a hazai pályán játszott visszavágón csak a hosszabbításban tudta kicsikarni a továbbjutást érő gólt. A BATE az előző fordulóban az ír Dundalkot verte otthon 2–1-re, majd az idegenben játszott gól nélküli döntetlennel harcolta ki a harmadik körbe kerülést.

A fehérorosz együttes tavaly 1–0-ra kikapott Debrecenben, majd a visszavágón az utolsó pillanatokban szerzett góllal nyert 3–1-re, így továbbjutott.

Ha a Videotonnak sikerül kiejtenie a boriszovi csapatot, akkor a következő körben már a főtáblára jutásért futballozhat a BL-ben, de ha ott elbukik, akkor is főtáblán szerepelhet – az Európa-ligában. Ha a BATE kerül ki győztesen a párharcból, akkor a fehérváriak az Európa-liga selejtezőjének 4. fordulójában folytatják, ahol a csoportkörbe kerülésért vívnak majd párharcot.

A keddi mérkőzés 20.30-kor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban, a visszavágót jövő szerdán rendezik.

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik