Épp a Juvénak kezdett állni a zászló, amikor Suárez lecsapott

 

 

A döntő kiegyenlítettségét mutatja, hogy a Juventus 15-ször, a Barcelona 17-szer kísérletezett bevenni a kaput, ebből az olasz csapat hatszor, a spanyol nyolcszor találta el a kapu felületét. Hogy a Barcelona támadásépítésben mégis sikeresebbnek bizonyult, jelzi, a katalánok lövéseinek többsége – egészen pontosan 13 – a büntetőterületen belülről indult útjára, ezzel szemben a Juve csak hatszor lőtt/fejelt kapura a tizenhatoson belülről, és ebből csupán kétszer talált kaput (ez volt a gól, illetve az azt közvetlenül megelőző Tévez-lövés).

A Barcelona a várakozásoknak megfelelően többet birtokolta a labdát (61:39 százalék), ám a torinóiak nagyrészt kompenzálták ezt azzal, hogy az InStat számítása szerint a támadások sebességében nem volt különbség, sőt, a támadó szellemet mutató index épp ezért a Juve esetében magasabb értéket mutatott (7.3, ill. 5.7).

 

Tizenöt perces szakaszokra lebontva a találkozót, labdabirtoklásban csak egyet „nyert meg” a Juventus (nem is kicsivel: 59:41 százalék), a torinói együttes épp akkor birtokolta jóval többet a labdát, amikor gyakorlatilag elveszítette a mérkőzést: a 60–75. perc között. A Barcelona a szünetet követően visszaesett játékban, ezt nem is annyira a labdabirtoklás visszaesése mutatja, sokkal inkább a passzok pontossága. Hiába volt azonban jobb a Juve ebben az utolsó fél órában, lélektanilag a legrosszabbkor kapta a gólt, a Barca pedig hiába fáradt, a védelme szilárd lábakon állt.

Andrea Pirlo rengeteget vállalt magára a Juventusból, jócskán ő passzolta a legtöbbet a Juvéből, és alig volt biztonsági passza (57-ből nyolc), extra átadásokat vállalt be, a rögzített játékszituációknál viszont ezúttal inkább volt pontatlan, és fejjátékban inkább az Allegri-csapat volt sebezhető. A fő probléma azonban az volt, hogy a Juve középpályáján csak Marchisio nyújtott átlag felettit, ez pedig a jobb támadógépezettel rendelkező Barcelona ellen kevés volt. Pogbának voltak jó megmozdulásai, de összességében csalódás volt a játéka, Vidal pedig önmagát is okolhatja, amiért nem nyert a Juve, csak a szabálytalanságaival (öt elkövetett fault – a legtöbb a meccsen), korai sárga lapjával tudott kitűnni, volt két rossz lövése, a mezőny legrosszabb InStat-indexe hűen tükrözi napi formáját.

A „zebrák” közül Tévezé lett a legjobb mutató, amit elsősorban rendkívül pontos mezőnymunkájával érdemelt ki, illetve sok vállalkozásának tudhat be. Olyan figurája volt az összecsapásnak, akin megnyerhette volna a mérkőzést a Juventus, ám a lába neki sem sült el, az egyenlítő gólban ugyan nagy érdeme volt, de nem dőlt meg az az érzet vele kapcsolatban, hogy kiemelkedő eseményen nem tudja a legjobbját nyújtani.

Az hiányzott tőle, ami a másik oldalon végül megvolt a nagy hármasban. Messi lehet, hogy nem játszott élete formájában, de működött a játékkapcsolata Dani Alvessel és Neymarral, és egymaga több sikeres cselt mutatott be, mint a teljes Juve (13, ill. 12). A Juventus rengeteg energiát fektetett a semlegesítésébe, az első gól előtt nagy labdát adott Jordi Albának, a második előtt pedig az ő lövése jött ki Buffonról, miután nem lehetett megállítani őt a tizenhatos előtt. Neymaré volt a kulcspassz az első gól előtt, míg a harmadikat maga lőtte. Suárez pedig az egyik legkoncentráltabb játékot mutatta be a döntőben, nála senki sem próbálkozott többet kapura lövéssel (7/3), és egyáltalán nem véletlen, hogy ő ért oda a labdához a második gól előtt: kilenc szabad labdát szerzett meg a mérkőzésen, mind a kilencet az ellenfél térfelén! (Ebben a mutatóban csak Bonucci volt jobb nála, a védő tíz „szabad labdát” szerzett, nyolcat a saját térfelén.)

Összességében elmondható, hogy az olasz sajtó joggal dicséri a Juventust, mert csapatszinten jól játszott a torinói együttes, az egyénektől kellett volna több. A Barcelona nem ezúttal mutatta szezonbeli legjobbját, ám Luis Enrique munkáját minősíti, hogy a szezon közepi káosz után rendet és egyensúlyt teremtett, az új igazolások közül Ter Stegent, Rakiticet és Suárezt is kiválóan építette be, mindegyiküknek volt meghatározó pillanata a döntőben.

Gyakori közhely, hogy a nagy sztárok attól többek, hogy egy villanással eldönthetik a mérkőzést, és ez a közhely ezúttal tökéletesen valóra vált Neymar leheletfinom körömpasszával, Messi megindulásával és Suárez berobbanásával. De a győzelemben bizony benne volt Ter Stegen, Piqué és Busquets „kulimunkája” is. Ahhoz pedig kétség sem férhet – elég végigfutni a Barcelona búcsúztatta csapatok listáján –, hogy egész szezonbeli teljesítménye alapján megérdemelt helyre került a BL-trófea.

BAJNOKOK LIGÁJA 2014–2015
DÖNTŐ
JUVENTUS (olasz)–FC BARCELONA (spanyol) 1–3 (0–1)
Berlin, Olimpiai Stadion, 70 442 néző. Vezette: Cakir (török)
JUVENTUS: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra (Coman, 89.) – Marchisio, Pirlo, Pogba – Vidal (Pereyra, 79.) – Tévez, Morata (Llorente, 85.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Nevezve: Storari (kapus), Ogbonna, Padoin, Sturaro
BARCELONA: Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Rakitic (Mathieu, 91.), Busquets, Iniesta (Xavi, 78.) – Messi, Suárez (Pedro, 96.), Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
Nevezve: Bravo (kapus), Bartra, Adriano, Rafinha
Gólszerző: Morata (56.), ill. Rakitic (4.), Suárez (68.), Neymar (97.)