Bayern: A következő szezonban is itt leszek - Guardiola

Vágólapra másolva!
2015.05.11. 11:53
null
Pep Guardiola határozottan kijelentette, hogy nem megy a Manchester Cityhez, és jövőre is a Bayern Münchent irányítja (Fotó: Twitter/Bayern München)
Pep Guardiola, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője határozottan cáfolta a pletykát, mely szerint a következő szezonban a Manchester Cityt irányítja, a katalán szakember hangsúlyozta, kitölti 2016-ig tartó szerződését a bajor alakulatnál.

„Kétszázmilliószor elmondtam már, hogy még egy év hátravan a szerződésemből. A következő szezonban is itt leszek. Nincs más mondanivalóm erről” – jelentette ki Guardiola a hétfői sajtótájékoztatón.

A Bayern kedden fogadja a Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Mint ismert, az első mérkőzésen Lionel Messi vezetésével a katalánok győztek 3–0-ra.

„Mi vagyunk a Bayern München! Sohasem mondtam mérkőzés előtt, hogy nincs esélyünk. Mindenünk megvan ahhoz, hogy továbbjussunk. Nem adjuk fel, mindent beleadunk – tette hozzá Guardiola. – A mentalitás nem probléma ennél a csapatnál, ne feledjük, hogy hét-nyolc világbajnokunk is van.”

„Örülünk, hogy itt lehetünk az elődöntőben. Három-nullára vesztettünk az első mérkőzésen, de mindent megteszünk a továbbjutásért. Makulátlan védekezésre lesz szükség, a Barca kiválóan kontrázik, ha hibázunk, azonnal büntetnek. Az emberek azt mondják, támadnunk kell minden erőnkkel, de nem eshetünk nekik fejetlenül, hanem irányítanunk kell a játékot.”

Korábban megírtuk, hogy Franz Beckenbauer, a bajorok tiszteletbeli elnöke elégedetlen Mario Götze hozzáállásával, gyerekesnek nevezte az irányító viselkedését, de Guardiola kiállt játékosa mellett.

„Götzére is számítok holnap. Nem akarok a játékosokról külön beszélni, de természetesen Mario kiváló labdarúgó – folytatta Guardiola. – Együtt, csapatként kell végrehajtanunk az előttünk álló feladatot.”

Thomas Müller, a Bayern támadója szerint rendkívül nehéz feladattal néz szembe a csapat, de motiváltan várják a keddi találkozót.

„Nem keseredtünk el, mindent meg akarunk tenni a továbbjutásért. Feltüzelve várjuk az összecsapást – mondta Müller. – Elkészítjük a tervünket és végrehajtjuk, bár nem lesz egyszerű dolgunk. Akaratra, szenvedélyre és a szurkolók támogatására lesz szükségünk holnap.”

Rafinha, a bajorok jobbhátvédje Lionel Messi megállításában látja a siker kulcsát.

„Talán sikerülhet kiharcolni a hosszabbítást. Mi vagyunk a Bayern München. Készen állunk. Biztos vagyok benne, hogy remek meccs lesz holnap, és gólokat lövünk majd. A cél változatlan, döntőzni akarunk – állította Rafinha. – Mindenki tudja, hogy Messi mire képes, de gondoskodnunk kell arról, hogy holnap ne találjon be.”



BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ
MÁSODIK MÉRKŐZÉS

Május 12., kedd
20.45: Bayern München–Barcelona (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–3

Május 13., szerda
20.45: Real Madrid–Juventus (Tv: DIGI Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–2

Legfrissebb hírek

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34
Ezek is érdekelhetik