BL: Buffon álomcsapata - Ronaldo, Messi és egy meglepetés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 16:07
null
Iker Casillas és Gianluigi Buffon (Fotó: Reuters)
A Daily Mail kérésére összeállította Bajnokok Ligája-álomcsapatát Gianluigi Buffon, a Juventus kapuslegendája.

 

Buffon húsz évvel ezelőtt, 1995-ben mutatkozott be az olasz élvonalban és 2001 óta a Juventus játékosa, amellyel hét bajnoki címet nyert. A BL-ben még nem ért fel a csúcsra, a 2014–2015-ös szezonban azonban erre még maradt esélye, hiszen csapatával ott van a legjobb nyolc között, és 1–0-s előnyben várja a Monaco elleni visszavágót.

Az angol lap arra kérte Buffont, állítsa össze álomcsapatát azokból a labdarúgókból, akikkel együtt játszott, valamint akik ellen pályára lépett az európai klubfutball legrangosabb sorozatában.

A kapuba saját magát nem tehette, így Iker Casillasra, a Real Madrid legendájára esett a választása. A védelemben is akad korábbi Real-kiválóság, Roberto Carlos a balhátvéd Buffonnál.

Pavel Nedved és Fabio Cannavaro is bekerült Buffon álomcsapatába (Fotó: Reuters)
Pavel Nedved és Fabio Cannavaro is bekerült Buffon álomcsapatába (Fotó: Reuters)

 

A védelem közepén Paolo Maldini, a Milan klasszisa kapott helyet Fabio Cannavaro mellett, akire a jelek szerint nem neheztel Buffon, amiért 2006-ban megelőzte őt az Aranylabda-szavazáson.

(Fotó: Daily Mail)
(Fotó: Daily Mail)

A jobbhátvéd posztján az Európa- és világbajnok Lilian Thuram „szerepel”, a francia bekk ugyanabban az évben csatlakozott a Juventus keretéhez, mint Buffon.

A középpályán olasz uralom van. Andrea Pirlót és Gennaro Gattusót senkinek sem kell bemutatni, a cseh Pavel Nedved szintén a Serie A-ban, a Lazióban és a Juventusban vált világklasszissá.

A támadósorban Lionel Messi (Barcelona) és két másik aranylabdás, a brazil Ronaldo (Buffon szerint ő volt a legjobb, aki ellen valaha játszott) és egy olasz csatárlegenda, Roberto Baggio kapott helyet. Buffon 17 évesen Baggio ellen debütált a Serie A-ban, Pirlo mellett őt tartja az elmúlt 30 év legjobb olasz labdarúgójának.

Roberto Baggio (Fotó: Reuters)
Roberto Baggio (Fotó: Reuters)
Legfrissebb hírek

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Újra összeállhat a Messi, Suárez, Neymar trió

Minden más foci
2025.10.12. 12:17
Ezek is érdekelhetik