Női BL: az MTK indoklást kér az UEFA bizottságától

Vágólapra másolva!
2014.10.28. 15:32
Az MTK Hungária FC kéri, hogy az UEFA illetékes bizottsága indokolja meg, hogy miért utasította el óvását a női Bajnokok Ligája-mérkőzés ügyében – adta hírül az MTK hivatalos honlapja.

Az MTK Hungária FC azért adta be óvását az osztrák NÖSV Neulengbach elleni, október 15-i Bajnokok Ligája-mérkőzéssel kapcsolatban, mert álláspontja szerint az ellenfél egyik játékosa jogosulatlanul szerepelt, Nina Burger szerződtetése ugyanis az osztrák átigazolási időszak lejárta, július 15. után történt. A rendelkezésre álló adatok szerint a futballista augusztus 20-án még a Houston Dash csapatában játszott, így a Neulengbachhoz kerülése nem lehetett szabályszerű – olvasható az mtk.hu-n.

Az adatok alapján az MTK Hungária FC kezdeményezte, hogy a lejátszott mérkőzés végeredményét az európai szövetség törölje, és az MTK-t juttassa tovább a nyolcaddöntőbe.

A párharc első, felcsúti mérkőzésén a Neulengbach 2–1-re nyert. A visszavágón viszont az MTK a 88. percben egyenlített, a 91. percben pedig kiharcolta a hosszabbítást. Annak legvégén, a 120. percben büntetőhöz jutott az osztrák együttes, ezt értékesítette, így 4–3-as összesítéssel továbbjutott.

Az UEFA indoklás nélkül utasította el az óvást. Első lépésként a klub az elutasítás indoklását kéri az európai szövetség illetékes bizottságától.

Legfrissebb hírek

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai

Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Münchenben lehet a 2028-as, Londonban vagy Barcelonában a 2029-es BL-döntő

Bajnokok Ligája
2025.10.31. 13:38

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Női labdarúgó NB I: az MTK és a Ferencváros sem botlott

Labdarúgó NB I
2025.10.11. 18:50
Ezek is érdekelhetik