BL: Welbeck mindent megtesz, hogy Wengert boldoggá tegye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 00:03
Danny Welbeck az Arsene Wengertől kapott bizalommal is magyarázta három gólját, amellyel hozzásegítette az Arsenalt a Galatasaray elleni 4–1-es sikerhez a BL-csoportkör 2. fordulójában.

„Nagyon örültem a góljaimnak, de a legfontosabb, hogy a rosszul sikerült első mérkőzés után begyűjtöttük a három pontot. Talán az utolsó találatom tetszett a legjobban, amikor meg kellett nyúlnom kissé, de voltam már ilyen helyzetben korábban néhányszor, megpróbáltam átemelni a labdát a kapus fölött – nyilatkozta Danny Welbeck, majd beszélt Arsene Wengerről is. – Bízott bennem, én pedig megpróbálom meghálálni ezt. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem.”Danny Welbeck, majd beszélt Arsene Wengerről is. – Bízott bennem, én pedig megpróbálom meghálálni ezt. Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem.”

Az Arsenal francia menedzsere a következőt mondta triplázó csatáráról: „Kijött belőle a gólvágók ösztönössége, agresszívebb volt és jól indult be. Elég gyors ahhoz, hogy nyugodt maradhasson a befejezéseknél, ha pedig egy játékos ezt megérti, akkor nagyot javul a hatékonysága.”

A Galatasaray védelme csődöt mondott ezen a londoni estén, a török csapat hátsó alakzatának közepén helyet kapó Felipe Melo sem élete meccsét játszotta.

„Képzett és agresszív játékost szerettünk volna ezen a poszton szerepeltetni, ezért jelöltem Felipe Melót középső védőnek – értékelt a Galatasarayt irányító Cesare Prandelli. – Vállalom ezért a húzásért a teljes felelősséget. Új rendszert próbálunk begyakorolni. Az első félidőben rosszul játszottunk, a másodikban taktikát változtattunk, szélesebben kezdtünk játszani. Előbb-utóbb kiderül, melyik az ideális formáció a számunkra. A taktikával nem volt gond, egy az egyben követtünk el sok hibát.”

„Tökéletes meccset játszottunk – lelkendezett Jürgen Klopp, a Dortmund edzője csapata idegenbeli háromgólos sikerét követően. – Csodás volt a kezdés a korai góllal, utána nyolcvan százalékban irányítottuk a találkozót, nekünk voltak a nagyobb helyzeteink. Kihagytuk őket, de a második félidőben, amikor sokat kellett dolgoznunk az eredményért, megszereztük a következő két gólt, ezzel pedig el is dőlt a meccs. Ramos behozatala kiváló ötletnek bizonyult. Azon is gondolkodtunk, hogy kezdőként bevessük, de utána abban maradtunk a másodedzőmmel, hogy Ciro kezd. Ez be is vált, de meccs közben mondtam Adriánnak, mennyire jó lenne, ha beállva eldöntené a meccset. Most élvezzük a pillanatot."

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Anderlecht (belga)–Borussia Dortmund (német) 0–3 (Immobile 3., A. Ramos 69., 79.)

Arsenal (angol)–Galatasaray (török) 4–1 (Welbeck 22., 30., 52., A. Sánchez 40., ill. Burak Yilmaz 62. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 2 2 5–0 +5 6
2. Arsenal 2 1 1 4–3 +1 3
3. Galatasaray 2 1 1 2–5 –3 1
4. Anderlecht
2
1
1
1–4
–3
1

 

Legfrissebb hírek

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Sallai „lesgólpasszig” jutott, a Galatasaray sima győzelemmel maradt hibátlan

Légiósok
2025.08.15. 22:29

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

Sallai jobbhátvéd volt, büntetőt harcolt ki, simán nyert a Galata a nyitányon

Légiósok
2025.08.08. 22:37

Hallgass az ösztöneidre! – Kamler János jegyzete

Légiósok
2025.08.08. 06:33
Ezek is érdekelhetik