BL: Még mindig a Bayern a legjobb - Jürgen Klopp

Vágólapra másolva!
2014.05.01. 19:10
Hiába fosztják meg a Bayern München labdarúgócsapatát május végén a Bajnokok Ligája trónjától, a Borussia Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp szerint még mindig a bajor csapat a világ legjobbja.

A Real Madrid 5–0-s összesítéssel búcsúztatta a Bayern Münchent a Bajnokok Ligájából az elődöntőben. Klopp szerint a spanyol csapat megmutatta, hogy a Bayern verhető, de mégis Pep Guardiola legénysége maradt a legjobb csapat a világon. 5–0-s összesítéssel búcsúztatta a Bayern Münchent a Bajnokok Ligájából az elődöntőben. Klopp szerint a spanyol csapat megmutatta, hogy a Bayern verhető, de mégis Pep Guardiola legénysége maradt a legjobb csapat a világon.

„Nem védekezte le elég jól a rögzített szituációkat a Real Madrid ellen, de számomra még így is a Bayern maradt a világ legjobb csapata. Az ugyanakkor jól látható, hogy verhetőek” – mondta Klopp.

A BVB vezetőedzője szót ejtett Robert Lewandowski nyári távozásáról is. Mint ismert, a lengyel támadó a következő szezontól a nagy rivális Bayernt erősíti, Klopp azonban bízik benne, hogy játékosa a maradék három mérkőzésen is a legjobbját hozza majd.

Legfrissebb hírek

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
1 órája

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
2025.07.11. 10:27

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39
Ezek is érdekelhetik