BL: nem teljesen egészséges Barca-játékosok is a keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.31. 14:21
Az Espanyol ellen megnyert (1–0) hétvégi spanyol bajnokit kihagyó Carles Puyol és Alex Song is ott van a Barcelona labdarúgócsapatának keretében, amely kedden a BL-negyeddöntő első felvonásán majd az Atlético Madridot fogadja.
A szezon végén távozó csapatkapitány, Carles Puyol a hónap közepén szenvedett újabb térdsérülést, és kényszerült tíznapos pihenőre. Mostanra azonban már ismét a társakkal együtt edz, bár az orvosok még nem nyilvánították teljesen egészségesnek, és az előzetes tervek szerint még különmunkát kellene végeznie.Alex Song a hétvégi bajnokit hagyta ki kisebb bordasérülés miatt, az Espanyol ellen kezdő Pedro pedig gyomorbántalmak miatt vasárnap nem edzhetett. A ma megműtött – és hét hónapos kihagyásra készülő – Víctor Valdés mellett a szintén sérült Jonathan dos Santos és Isaac Cuenca sem kerettag.

A szombati bajnokin pályára vezényelt kezdő vélhetően egy helyen változik: Pedro helyett Andrés Iniesta kap lehetőséget. Ebben a leosztásban utóbbi kerülhet ki a bal szélre, míg onnan Neymarnak kell majd áthúzódnia a jobb oldalra. Pinto helye a kapuban jelen helyzetben megkérdőjelezhetetlen, előtte Dani Alves, Piqué, Mascherano és Jordi Alba alkothatja a védőnégyest. A középpályán Xavi, Busquets, Fabregas jut szerephez, centerként pedig Messi támadhatja az Atlético kapuját.

A BARCELONA KERETE AZ ATLÉTICO MADRID ELLENI HAZAI BL-NEGYEDDÖNTŐRE
Kapusok
: Pinto, Oier
Védők: Dani Alves, Montoya, Piqué, Puyol, Mascherano, Bartra, Jordi Alba, Adriano
Középpályások: Xavi, Cesc Fabregas, Iniesta, Busquets, Alex Song, Sergi Roberto
Támadók: Pedro, Alexis Sánchez, Messi, Neymar, Afellay, Cristian Tello

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
3 órája

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
14 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
15 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
17 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
2025.09.30. 20:48
Ezek is érdekelhetik