Bayern: „Három játékost leszámítva mindenki pótolható”

Vágólapra másolva!
2014.02.18. 12:09
Paul Breitner, a Bayern München korábbi középpályása szerint a münchenieknek mindössze három olyan játékosuk van, akit nem lehet pótolni.

„Miénk a világ legjobb csapata és kerete, de így is azt kell mondanom, hogy mindegyik játékosunk pótolható Manuel Neuert, Franck Ribéryt és Philipp Lahmot leszámítva" – mondta Breitner a welt.de-nek. Breitner a welt.de-nek.

A bajorok szerdán 20.45-kor az Arsenal otthonában lépnek pályára a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ahol Breitner szerint könnyedén nyerniük kell.

„Egyértelmű, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint a londoniak. Ha kilencvenszázalékos teljesítményt nyújtunk, már nyerhetünk. Tudjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak, de ez még nem jelenti azt, hogy lebecsüljük az Arsenalt” – tette hozzá a visszavonulása óta kommentátorként és a Bayern tanácsadójaként tevékenykedő német.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
4 perce

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik