BL: Ez az utolsó esélyünk, mindent megteszünk - Benítez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.11. 12:21
A Napolit irányító Rafa Benítez szerint együttese mindent meg fog tenni az Arsenal ellen a BL-továbbjutás érdekében.

„Az Arsenal nagyszerű csapat, amely nagyon gyorsan végigviszi a kontrákat. Ez lesz az utolsó esélyünk a továbbjutásra, úgyhogy mindent megteszünk, amit csak tudunk. Nem foglalkozunk a Marseille–Dortmund meccsel, egyszerűen csak megpróbálunk győzni az Arsenal ellen” – mondta Benítez, majd kollégája dicséretébe kezdett.

„Az Arsenalnak van a legjobb edzője a Premier League-ben. Wenger úgy készül majd erre a mérkőzésre, hogy kihozza a legtöbbet a játékosaiból, és nekünk is ezt kell tennünk. Jók a labdabirtoklást tekintve, de kontrákból is veszélyesek. A saját játékunkat kell játszanunk.”

Legfrissebb hírek

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:45

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

La Liga: többszörös nemi erőszakkal vádolt játékost igazolt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 19:08
Ezek is érdekelhetik