BL: Klopp szerint az érettebb csapat győzött Londonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 23:47
Jürgen Kloppék elrontották Arsene Wenger születésnapját: a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának harmadik fordulójában a Borussia Dortmund 2–1-re nyert idegenben az Arsenal ellen. Nézzük, mit mondott a két mester a mérkőzés után!

„Hatalmas iramot hozott a mérkőzés, de kevés helyzetet. Az első kapott gólnál figyelmetlenek voltunk, a másodiknál egyenesen gyermetegek. Láthattuk, Jack Wilshere még nem érte utol önmagát, ezért is cseréltem le. Bizonytalanul kezdtünk ma, azután nem folyt úgy a labda lábról lábra, ahogyan elterveztük. A csoport bizony igen erős, az állás viszont szoros, de idegenbeli sikereket kell elérnünk innentől kezdve. Összességében csalódott vagyok mai formánk miatt, pár játékosom fáradtan mozgott" – értékelt a londoniak mestere, Arsene Wenger a találkozót követően.Arsene Wenger a találkozót követően.

„Fájó vereség. Lassan kezdtünk, aztán egyre jobban futballoztunk. Most már a hétvégi bajnokira kell koncentrálnunk, és vissza kell jutnunk a győzelmi ösvényre" – így Wenger egyik játékosa, Aaron Ramsey.

„Fantasztikusan teljesítettünk – áradozott a dortmundiak eltiltott, a mérkőzést a lelátóról végigizguló trénere, Jürgen Klopp. – Az Arsenal szenzációs formának örvend, mi pedig rengeteg problémát okoztunk nekik. Nyílt mérkőzés volt, egy fantasztikus megoldásnak köszönhetően mi szereztük meg a győztes gólt. Mindkét fél keményen harcolt, de mi végig koncentráltunk, és készen álltunk arra, hogy egyetlen támadással eldöntsük a találkozót. Miután ez megtörtént, elmondhatom, remek munkát végeztünk, különösen az utolsó nyolc percben parádéztunk. Éretten futballoztunk ma, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, ezért nyertünk."

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16
Ezek is érdekelhetik