BL: Arsene Wenger célja, hogy tíz pontot érjenek el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 21:12
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere úgy véli, a legnehezebb csoportba kerültek a Bajnokok Ligájában, és szerinte tíz pont már elég a továbbjutáshoz.

Az „ágyúsok" Marseille-ben kezdik meg szereplésüket, a csoport tagja még a Borussia Dortmund és a Napoli is.

„A legnehezebb csoportba kerültünk, mert itt mind a négy csapatnak esélye van a továbbjutásra. Ennek köszönhetően minden meccs rendkívül fontos. Úgy vélem, tíz pont kell a továbbjutáshoz, szóval ez az első cél" – fogalmazott.

A londoni együttes elképesztően jól szerepel idegenben, a legutóbbi kilenc tétmeccsét megnyerte saját otthonától távol, többek között legyőzte a Bayern Münchent és a Fenerbahcét is.

„Nagyon fontos, hogy idegenben is képesek legyünk pontokat szerezni, mert úgy tervezzük, hogy a hazai meccseinket mind megnyerjük. Nagyon fontos a jó nyitány, és mindegy, hogy otthon vagyunk vagy idegenben, mindenhol győzelemre törünk.”

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

La Liga: többszörös nemi erőszakkal vádolt játékost igazolt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 19:08

Gyökerest lecserélték, az Arsenal kikapott a Villarrealtól

Angol labdarúgás
2025.08.06. 20:57

Az Arsenal korábbi szűrőjével erősíthet a Villarreal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.03. 10:43
Ezek is érdekelhetik