BL: Ramos tagadja, hogy szándékosan „sárgult be” - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.04. 14:22
Sergio Ramos tagadja azokat a sajtóban megjelent vádakat, melyek szerint szándékosan erőszakolt ki sárgát a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőn, hogy ezzel inkább a már lefutottnak tűnő párharc visszavágóját hagyja ki, semmint az elődöntő egyik meccsét.

„A játékvezető szabadrúgást adott a tizenhatos sarkánál, pedig nem történt szabálytalanság. Ez egy olyan helyzet volt, amely nagyon bosszantott, mert nem szerettünk volna gólt kapni, márpedig ez egy veszélyes szituáció volt" – idézi labdaelrúgásért sárgát kapó Ramost a Real Madrid hivatalos honlapja.

„A Real különösen kedveli ezt a sorozatot, de már régen volt, amikor legutóbb megnyerte. Még most is távolt vagyunk a végső sikertől, de jó úton járunk, nem lebecsülve az ellenfeleket. Az elsődleges cél a negyeddöntő visszavágójának sikeres megvívása" – tette hozzá a védő.

TEKINTSE MEG A MOSTANI ESETET!


Ramos by Counterpoint1

KÉT ÉVVEL EZELŐTT HASONLÓ ESET TÖRTÉNT AZ AJAX ELLEN

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Sergio Ramos Busquetsről: A futball elvesztette az egyik legzseniálisabb középpályást

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 10:15

Elszórakozta a büntetőt Sergio Ramos, nagy zakót kapott a csapata

Minden más foci
2025.09.25. 10:38

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32
Ezek is érdekelhetik