BL: Az évtized meccse jön a Real számára - Butragueno

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.29. 11:51
Emilio Butragueno, a Real Madrid labdarúgócsapatának legendája szerint a blancókra az évtized meccse vár majd kedden, amikor összecsapnak a Borussia Dortmunddal a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján.
„Óriási a tét, a Real Madrid évtizedének legfontosabb eseménye lesz a keddi mérkőzés” – mondta Butragueno az AS-nek.Mint ismert, a Real Madrid a Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén 4–1-es vereséget szenvedett. A visszavágót kedden 20.45 órakor rendezik a Santiago Bernabéu Stadionban.„A gólok ellenére jól küzdött a csapat az első meccsen, és a védelem is rendben volt. Hatalmas szükségünk lesz hazai pályán a drukkerekre, és szerencsére ahogy közeledik a mérkőzés napja, úgy lesznek egyre bizakodóbbak a szurkolóink. Ezek a játékosok biztosan képesek a fordításra, nagyon várom már a találkozót” – tette hozzá az 1998-ban visszavonuló madridi ikon.
Legfrissebb hírek

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

Együttműködés a Borussia Dortmunddal: Kelen-BVB néven folytatja a fővárosi klub

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:43

Jobe Bellingham tényleg ennyire jó? „Lampardra emlékeztet engem”

Klub-vb
2025.06.22. 17:28

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
2025.06.21. 20:01
Ezek is érdekelhetik