BL: a volt Juve-sztárok szerint a Bayern Európa legjobbja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 14:28
A Juventus két korábbi klasszisa, Gianluca Vialli és Roberto Bettega is elmondta véleményét a „zebrák” tegnapi, Bayern München elleni 2–0-s hazai veresége, illetve Bajnokok Ligája-búcsúja kapcsán.

„A legjobb csapat győzött. A Bayern München ugyanis immár két éve Európa legjobb csapata" – nyilatkozta az olasz sajtóban a Juventus BL-negyeddöntőben elszenvedett veresége, illetve búcsúja után a torinóiakkal 1996-ban Bajnokok Ligáját nyerő Gianluca Vialli.

„Olyan fiatal játékosaik vannak a bajoroknak, akik már ezen a szinten is használhatóak. Egységes, jól összerakott csapatuk van – így a korábbi kiváló csatár, aki volt csapatára is kitért. – A Juventus most megérthette, mire van szüksége ahhoz, hogy megérkezzen a legmagasabb szintre, kellene egy vezéregyéniség a támadásokhoz."

Villaival a Juventus egy másik korábbi csatárklasszisa, Roberto Bettega is egyetértett: „A Juventus a sorozat legjobb csapatával került szembe, azzal a csapattal, amely a Real Madridnál és a Barcelonánál is erősebb."

Bettega hozzátette, tegnap a Bayern első torinói góljával végleg elszálltak a Juventus továbbjutási esélyei. Mint ismeretes, a Bayern kettős győzelemmel, 4–0-s összesítésben jutott tovább.

kerdes=Egyetért Vialliékkal, valóban a Bayern Európa legjobbja?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
nso_uj_valaszto_szavazas
Szavazás

Egyetért Vialliékkal, valóban a Bayern Európa legjobbja?

Igen Nem

mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
20 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
21 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik