BL: A Bayern Európában is más dimenzió - Király

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.23. 14:55
Király Gábor lesz a Sport Televízió szakkommentátora a kedd esti Bayern München–Barcelona Bajnokok Ligája-elődöntőn. Az 1860 München labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusának személyes tapasztalata van mindkét együttessel kapcsolatban, és ezeket nem is rejtette véka alá.





„Az összkép teljesen pozitív – mondta Király Gábor azokról a BL-meccsekről, melyeken pályára lépett. – Persze volt olyan is, hogy a Herthával a Galatasaraytól otthon 1–0-ról kikaptunk 4–1-re, de összességében szépek az emlékeim. Hazai pályán megvertük a Zolával és Deschamps-pal felálló Chelsea-t, a Maldinit, Albertinit és Leonardót felvonultató Milant, ikszeltünk a Guardiolával, Figóval, Kluiverttel érkező Barcelonával. De nekem a Barca azért is emlékezetes, mert az egyik sérülésemből felépülve éppen ellene térhettem vissza 90 ezer néző előtt, hihetetlenül jó hangulatban a Camp Nouban."

„Hogy az utóbbi időben sajnos nem védhettem ellene, mert az 1860 München egyelőre a másodosztályban szerepel – utalt a Bayern Münchenre a magyar kapus. – De azon dolgozom, hogy hamarosan összefuthassunk az élvonalban. Fontos lenne a városnak a derbi. A Bayern más dimenzió Németországban, sőt, Európában is. Jogosan áll az élen, jogosan lett bajnok, nagyszerű a kerete. Mint évtizedek óta mindig. Ez egy jó koncepció eredménye. Hoeness, Rummenigge és Beckenbauer személyében olyan vezetik a klubot, akik korábban itt játszottak, átérzik, hogyan kell kommunikálni a csapattal, tudják, kinek mi a feladata. De Dortmundban ugyanez a helyzet, ott Michael Zorc a sportigazgató, hajdan meg ő volt a Bajnokok Ligája-győztes csapat kapitánya. Talán ez a titok."

„Mert mindkét helyen tudják, hogy a koncepció jó – utalt a Bayern és a Barca sikerességére Király. – A gépezet akadozhat, több sérülés vagy más probléma is bejöhet, de ez mindenhol előfordul. Itt viszont képesek túljutni mindenen, és mindig a következő dolgot tartják fontosnak. Nagyon kíváncsi vagyok a két csapat stílusára. A Barca kicsit játékosabb, több mozgással operál, mindenki mindenhol felbukkanhat. A Bayernnél pedig az összeállításból lehet látni, milyen rendszer jön. A müncheniek fegyelmezettebbek, náluk kevesebb a szabadság."

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
5 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
6 órája

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Felkészülés: csúnyán elpáholta a Tottenhamet a Bayern

Minden más foci
2025.08.07. 20:46

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32

Ötgólos Barcelona-siker Dél-Koreában

Spanyol labdarúgás
2025.08.04. 15:00
Ezek is érdekelhetik