BL: Wenger szerint nehéz, de nem lehetetlen fordítani

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 10:06
Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerint nagyon nehéz, de nem lehetetlen feladat előtt áll együttese, és reméli, hogy mindenkit meglepnek majd a Bayern München elleni németországi Bajnokok Ligája-visszavágón. Mint ismert, a nyolcaddöntő első felvonásán a bajorok Londonban 3–1-re diadalmaskodtak.
„Nagy érvágás, hogy Wilshere hiányozni fog a következő három-négy hétben. Nehéz feladat három egyes hátrányból fordítani, de tudjuk, hogy nem lehetetlen. A siker egyetlen módja, hogy olyan jól játsszunk, amennyire csak tudunk. A legjobb játékunkat fogjuk nyújtani, és a futballban bármi előfordulhat. Megfelelő elszántsággal és fegyelemmel kell harcba indulnunk” – mondta Arsene Wenger.„Nagy tapasztalatunk van, és korábban nyertünk már Európában mindenhol, úgyhogy minden alapunk megvan hozzá, hogy bízzunk magunkban, és megmutassuk, mire vagyunk képesek. Remélem, mindenkit meglepünk. Persze van néhány sérültünk, de így is sok jó játékosunk van, és nincs olyan együttes, amelyiknek ne lenne gyenge pontja. Természetesen nem mondom el a Bayernét, de minden csapatnak van gyengesége. Nagy teszt lesz, a mi mentális erősségünk tesztje” – folytatta az „ágyúsok” menedzsere.„A Bayern erős és magabiztos csapat. Futballistái mentálisan nagyon erősek, és nem kételkednek magukban, talán ez a különbség köztük és köztünk. Hiszek a játékosaimban, nagyon tisztelem csapatomat és a labdarúgók hozzáállását. Talán ennek a Bayern ellen meg is lesz a jutalma” – vélekedett Wenger.
Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:19

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
Tegnap, 17:31

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:59

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08
Ezek is érdekelhetik