BL: A PSG-nek jó esélye van a Barcelona ellen - Papin

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 15:11
Jean-Pierre Papin, a 2009-ben visszavonult francia labdarúgó a Le Parisiennek nyilatkozva elmondta: szerinte a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Paris Saint-Germainnek jó esélye van a továbbjutásra a Barcelona ellen, azonban nem mindenki ilyen derűlátó a sorsolás ismeretében.

„Ha azt hiszik, hogy a PSG-nek nincs esélye a Barcelona ellen, egyszerűen magukat csapják be” – nyilatkozta az ötvennégyszeres francia válogatott Papin.

Az 1991-ben aranylabdát nyert Papin pályafutása alatt játszott többek közt a Marseille-ben, a Milanban, és a Bayern Münchenben, majd játékos-pályafutása befejezése után edzői karriert kezdett.

„Ha a Barcelona úgy játszik, mint a Milan elleni visszavágón, akkor is maximum hetven százalék esélyt adok neki a PSG ellen. A nagy játékosok mindig a nagy mérkőzéseken teljesítenek jól, márpedig a párizsiaknál van egy pár jó játékos.”

Nem mindenki ilyen derűlátó a PSG esélyeit nézve. Rolland Courbis szerint – aki tizennégy évet töltött játékosként a francai bajnokságban – az eltiltását töltő Zlatan Ibrahimovic nélkül semmi esélye a francia csapatnak

„Zlatan nélkül hazai pályán nagyjából egy százalék esélyt adnék a PSG-nek. Különösen, ha újra azt a Barcát látjuk, amely négy nullára megverte a Milant a BL-nyolcaddöntő visszavágóján” – nyilatkozta Courbis.

A PSG a BL-negyeddöntő első mérkőzésén április 2-án fogadja a Barcelonát a Parc des Princes-ben.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55
Ezek is érdekelhetik