PSG: Beckham megjött, Ibrát tudjuk pótolni - Ancelotti

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 00:33
A PSG vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit a Valencia elleni, 2–1-re megnyert BL-nyolcaddöntő után a keddi meccset már a helyszínen megtekintő David Beckhamről és a találkozón kiállított Zlatan Ibrahimovicról is kérdezték az újságírók.

„Mesteri meccset játszottunk. A Valencia megmutatta a képességeit a labdabirtoklás terén, de nagyon jól védekeztünk. A fiúk közösen dolgoztak a sikerért. Sok labdát szereztünk, és gyors ellentámadásokba lendültünk. Jó teljesítménnyel kontroll alatt tartottuk a meccset. Ugyanakkor nincs még vége a párharcnak, ugyanilyen mentalitásra lesz szükségünk Párizsban is, de ez nem lesz könnyű. A Valencia is jól dolgozott, megérdemelten szépített” – nyilatkozta a spanyol csapat idegenbeli legyőzését követően a PSG olasz vezetőedzője, Carlo Ancelotti, aki kérdésekre válaszolva egyes játékosokra is kitért.Carlo Ancelotti, aki kérdésekre válaszolva egyes játékosokra is kitért.

„Lucas kapott egy rúgást az első félidőben, megpróbálta folytatni, de fájt a bokája” – mondta az első félidőben remeklő, az 53. percben azonban lecserélt Lucas Mouráról.

„Beckham? Minden rendben van vele. Megérkezett, szerdától edz, aztán meglátjuk, milyen erőben van, játszhat-e a következő mérkőzésen” – vélekedett Ancelotti a Valencia elleni meccset a helyszínen megtekintő középpályásról, aki február 17-én a Sochaux ellen mutatkozhatna be a PSG-ben.

„Ibrahimovic kiállítását nem értettem, kemény belépő volt, de ez a futball része. Több olyan játékosunk van, például Gameiro vagy Ménez, aki pótolhatja őt. Most még nehéz megmondani, melyik opciót választjuk, de meg fogjuk találni a legjobb megoldást” – mondta Ancelotti.

Legfrissebb hírek

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Brazília Ancelotti első hazai meccsén juthat ki a vb-re

Foci vb 2026
2025.06.10. 08:25

Alisson Becker: Vissza akarok térni Brazíliába

Minden más foci
2025.06.08. 12:07

Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

Minden más foci
2025.06.07. 11:53

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Carlo Ancelotti agresszív brazil válogatottat ígér

Foci vb 2026
2025.06.05. 09:51

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16
Ezek is érdekelhetik