BL: Wenger szerint a harmadik Bayern-gól egy mentális csapás

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 23:46
Fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát a Bajnokok Ligájában a német labdarúgócsapat, a Bayern München, amely a nyolcaddöntő első felvonásán idegenben két góllal nyert az Arsenal ellen. A londoniak menedzsere, Arsene Wenger jól tudja: csoda kell továbbjutásukhoz.

„Csak gratulálni tudok a Bayernnek, egy borzasztóan jó és hatékony csapat, minőségi játékosokkal – ismerte el keserűen a lefújás után Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere. – Ne rejtsük el az igazságot: a második félidőben megpróbáltuk megtenni a lehetetlent. Játszottuk, amit otthonunkban kell, megpróbáltunk gólt lőni. A németek harmadik gólja viszont nagyon nehéz helyzetbe sodort minket, mentális csapás volt ez ránk. Szurkolóink fantasztikusak voltak ma este. Csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk győzelemmel megajándékozni őket. Nem a legjobb előjelekkel készültünk a Bayern ellen, de játékosaim abszolúte mindent megtettek, keményen dolgoztak. Kétgólos hátrányból viszont nehéz felállni..."Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere. – Ne rejtsük el az igazságot: a második félidőben megpróbáltuk megtenni a lehetetlent. Játszottuk, amit otthonunkban kell, megpróbáltunk gólt lőni. A németek harmadik gólja viszont nagyon nehéz helyzetbe sodort minket, mentális csapás volt ez ránk. Szurkolóink fantasztikusak voltak ma este. Csalódottak vagyunk, hogy nem tudtuk győzelemmel megajándékozni őket. Nem a legjobb előjelekkel készültünk a Bayern ellen, de játékosaim abszolúte mindent megtettek, keményen dolgoztak. Kétgólos hátrányból viszont nehéz felállni..."

„Köszönöm ezt a győzelmet játékosaimnak. Ha egy angol csapat ellen idegenben két góllal nyersz, minden csakis jól mehetett. Szuper startot vettünk, aztán az Arsenal BL-formában futballozott, de mi is tartogattunk még ezt-azt tarsolyunkban" – értékelt jóval vidámabban a győztes hadvezér, Jupp Heynckes.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
20 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06
Ezek is érdekelhetik