BL: Mancini örülne, ha a Man. United a döntőig menetelne

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 16:59
A Manchester City labdarúgócsapatát irányító Roberto Mancini nem bánná, ha városi riválisuk kiejtené a Real Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Sőt, az olasz mester kifejezetten örülne annak, ha a Manchester United a lehető legtovább versenyben lenne a sorozatban.

A Manchester City kilencpontos hátrányban követi az éllovas Unitedet a Premier League-ben, az európai kupákból viszont már kiesett, így arra már nem kell energiát „pazarolnia". Az MU viszont még versenyben van, és Mancini reményei szerint minél tovább menetel majd.

„Nyilvánvaló, hogy ha egy csapat a Real Madriddal játszik a Bajnokok Ligájában, akkor veszíthet az erejéből. Szóval drukkolok a Manchester Unitednek, hogy továbbjusson a BL-ben” – nyilatkozta az olasz szakember.

Mancini szerint még korántsem kell lemondaniuk a PL-beli címvédésről, hiszen tavaly nyolcpontos hátrányban voltak hat fordulóval a zárás előtt, mégis övék lett az aranyérem.

„Nyilvánvaló, hogy ha egy csapat a Real Madriddal játszik a Bajnokok Ligájában, akkor veszíthet az erejéből. Szóval drukkolok a Manchester Unitednek, hogy továbbjusson a BL-ben” – nyilatkozta az olasz szakember.

Mancini szerint még korántsem kell lemondaniuk a PL-beli címvédésről, hiszen tavaly nyolcpontos hátrányban voltak hat fordulóval a zárás előtt, mégis övék lett az aranyérem.

„Kilenc ponttal többet szereztek eddig, mint mi – folytatta Mancini. – De ha nyolcpontos hátrányt le tudunk dolgozni hat meccsen, akkor mínusz kilencről könnyedén visszajöhetünk tizenhárom forduló alatt. Nem emlékszem olyanra, hogy egy bajnokság tíz vagy tizenhárom fordulóval a vége előtt befejeződött volna. Ha a Manchester United innentől megnyeri a hátralévő találkozóit, akkor megérdemelten lesz bajnok, de biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségünk.”

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik