Újabb reform előtt a BL? Jön a 64-es főtábla?

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 16:30
null
Néhány év múlva egy szimpla Barcelona–Manchester United BL-meccs is eshet szombati játéknapra? (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vezetői azon a lehetőségen gondolkoznak, hogy kibővítik a Bajnokok Ligáját és megszüntetik az Európa-ligát – a változás lehetőségéről Michel Platini, az UEFA elnöke is beszélt egy francia lapnak. Amennyiben az ötlet megvalósul, egyes értesülések szerint a közeljövőben 32 helyett 64 csapat indulhat az elitligában.

 

Platini szavaiból világossá válik, hogy 2015 előtt semmiképp sem lesz változás, és a folytatásról is csak tervek vannak egyelőre.

„Folynak a viták róla. Kettőezer-tizennégyben határozunk, de még semmi sincs eldöntve – válaszolt az európai szövetség francia elnöke az Ouest-France-nak arra a kérdésre, igaz-e, hogy az említett módon bővíteni kívánják a BL-t. – Folyamatos vita zajlik arról, hogy meghatározzuk, kettőezer-tizenöt és kettőezer-tizennyolc között milyen formát öltsenek a kupasorozatok.”

Az elmúlt évek során a klubok részéről többször is felvetődött egy zárt elitliga megvalósításának lehetősége – gyakran fenyegetőzésként az UEFA egyes lépéseire –, ám ezek mindig megmaradtak ötletszinten, konkrét lépések nem történtek az ügyben. Az elmúlt években azonban – az Európai Klubok Szövetsége (ECA) és az UEFA kiegyezése révén – csitultak ezek a hangok, és ha reformok kerültek szóba, akkor azok rendre a második számú kupasorozat – korábban UEFA-kupa, ma Európa-liga – versenyrendszerét érintették. Ez utóbbit manapság is rengeteg kritika éri, ám úgy tűnik, az ECA ennél is mélyrehatóbb változtatásokat szeretne.

Az ECA és az UEFA aktuális egyezsége 2014-ben lejár, és Sandro Rosell, az ECA egyik alelnöke (és az FC Barcelona első embere) a napokban világosan kifejezésre juttatta: úgy hiszik, erős alkupozícióból ülnek tárgyalóasztalhoz.

RUMMENIGGE EGYBŐL LESZÓLTA A TERVEZETET

A Platini-féle tervet egyből élesen bírálta Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság első embere, egyben az Európai Klubok Szövetségének (ECA) elnöke.

„Nem tetszik nekünk az ötlet, minőség helyett mennyiség jönne. Nem támogatjuk az Európa-liga megszüntetését, és teljes mértékben ellenezzük a Bajnokok Ligája létszámának felemelését” – közölte az ECA szerdai, moszkvai ülése után.
Ezek szerint alighanem az ECA-n belül sincs egység (lásd Rosell szavait), az elnök Rummenigge viszont valószínűleg már többségi álláspontot képviselve szólalt meg, méghozzá a „felhígulás” ellen.

„Ha az UEFA és az ECA egyezségre jut, szeretnénk, ha a Bajnokok Ligája az UEFA égisze alatt növekedne, azonban ha nem, akkor az ECA elkötelezett arra, hogy megszervezze saját bajnokainak sorozatát” – mondta november közepén Rosell.

„Egy nagyobb Bajnokok Ligáját akarunk, és remélem, hogy egy nap talán a Barcelona és a Manchester United is játszhat egymással szombaton. Ez a célunk, de ez a növekedés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az UEFA-val közösen történik” – mondta nagyon határozottan a sportvezető.

„Felül kell vizsgálni az UEFA- és FIFA-naptárat. Azt hiszem, minden két évben mintegy százhúsz napot használják a játékosainkat. Úgy gondoljuk, hogy nem fair, hogy mi álljuk a labdarúgók fizetését, és nekik vannak további bevételeik belőlük. Csökkenteni lesznek kénytelenek a játéknapjaik számát, különösen a felkészülési találkozókét. Reméljük, az UEFA és a FIFA megérti, mit akarunk kommunikálni feléjük, mert legrosszabb esetben elválunk az UEFA-tól” – nyilatkozta november közepén Rosell.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik