BL: Wenger szerint támadója felzárkózhat Messi és C. Ronaldo mellé

Vágólapra másolva!
2011.11.24. 00:25
Az Arsenal 2–1-re nyert a Borussia Dortmund ellen hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának 5. fordulójában, ezzel megnyerte a kvartettet. Robin van Persie ismét lecsapott, majd besöpörte a dicséreteket.

Robin van Persie napjaink egyik legjobb formában lévő támadója, hiszen az elmúlt 34 mérkőzésén 38-szor volt eredményes. A Dortmundnak is beköszöntött, nem is győzte őt dicsérni menedzsere.

„Ha így folytatja, felzárkózik Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mellé – mondta az Arsenal mestere, Arsene Wenger. – De meglátjuk majd az idény végén. Ő a mi vezérünk, és nagyon fontos, hogy szállítja a sikereket. Örülök, hogy végre megmutatja, micsoda kiváló labdarúgó. Elégedett vagyok BL-szereplésünkkel, hiszen egy nem akármilyen csoportba kerültünk, lásd az Olympiakosz győzelmét Marseille-ben. Így aztán büszke vagyok arra, hogy az élen végeztünk a négyesben."

„Volt néhány igen jó pillanatunk a mérkőzésen, de elképesztő hibákat is vétettünk – így Jürgen Klopp, a Dortmund edzője. – Jó időszakaink a két félidő elején voltak, több helyzetet is kialakítottunk ekkor. De elmondhatom: túl könnyűvé tettük ma az Arsenal dolgát."

„Remekül futballoztunk és jól fejeztük be a találkozót – így Alex Song, az Arsenal középpályása. – Nagyon boldogok vagyunk. A kilencven perc alatt végig együtt támadtunk és együtt védekeztünk. Robin van Persie egy hihetetlen játékos, és mindig megmutatja, mit is jelent számunkra."

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
38 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
4 órája

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
13 órája

Jürgen Klopp szerint nem ő, hanem Arne Slot vezeti ki a gödörből a Liverpoolt

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:37

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:01

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21
Ezek is érdekelhetik