BL: Ferguson szerint szerencsével vitt el tőlük egy pontot a Benfica

Vágólapra másolva!
2011.11.22. 23:43
A Bajnokok Ligája C-csoportjának 5. fordulójában a Manchester United hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Benficával, így a román Otelul Galati otthonában 3–2-re diadalmaskodó svájci FC Basel egy pontra felzárkózott az angol és a portugál csapatra. Izgalmas lesz a vége, hiszen még három csapat is esélyes a továbbjutásra. Igaz, a Basel van a legnehezebb helyzetben, hiszen egy ponttal le van maradva a Manchester Unitedtől és a Benficától, ráadásul az utolsó fordulóban az angol bajnokot fogadja. Sir Alex Ferguson, az MU menedzsere nem bízza el magát.

„Nagyon fura gólokat kaptunk: egy öngólt és egy olyat, amely David de Gea rossz rúgása után született – mérgelődött a Manchester United menedzsere, Alex Ferguson. – A hátra passz is lehetett volna eleve jobb, de Davidnek ki kellett volna vágnia a labdát lelátóra. Jól játszottunk, többet érdemeltünk volna. Csalódott vagyok, mert sok helyzetet kialakítottunk, néha egyenesen parádésan futballoztunk. Nem hibáztatom játékosaimat, a futball kegyetlen játék, nekünk is ez volt ma este. Rosszul kezdtünk, de azután mi diktáltuk a tempót, nem is akármilyent – szerintem pechesek voltunk, amiért nem nyertünk. Ráadásul már eddig is voltak sérültjeink, és pár játékosom összeszedett kisebb-nagyobb sérülést ma este. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Bázelben, de én bízom a csapatban.″Alex Ferguson. – A hátra passz is lehetett volna eleve jobb, de Davidnek ki kellett volna vágnia a labdát lelátóra. Jól játszottunk, többet érdemeltünk volna. Csalódott vagyok, mert sok helyzetet kialakítottunk, néha egyenesen parádésan futballoztunk. Nem hibáztatom játékosaimat, a futball kegyetlen játék, nekünk is ez volt ma este. Rosszul kezdtünk, de azután mi diktáltuk a tempót, nem is akármilyent – szerintem pechesek voltunk, amiért nem nyertünk. Ráadásul már eddig is voltak sérültjeink, és pár játékosom összeszedett kisebb-nagyobb sérülést ma este. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Bázelben, de én bízom a csapatban.″

Legfrissebb hírek

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Ötös lista: Úton az 1000 gól felé – Cristiano Ronaldo karrierjének legjobb pillanatai

Minden más foci
2025.08.29. 13:26

Amorim a negyedosztályú ellenfél elleni kupabúcsú után: A jobb csapat győzött!

Angol labdarúgás
2025.08.28. 08:00

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29
Ezek is érdekelhetik