Fogadási botrány: az UEFA szerdán hallgatja meg Mészárosékat

Vágólapra másolva!
2010.09.07. 08:43
Felépült a védett tanú, összeülhet az UEFA fellebbviteli bizottsága, így szerdán Nyonba utazik Mészáros Norbert és Vukasin Polekszics, a DVSC-TEVA két eltiltott futballistája.

Amint már megírtuk, június végén az UEFA fegyelmi bizottsága a fegyelmi szabályzat ötödik cikkelyében foglaltakra hivatkozva, jelentési kötelezettség elmulasztásának vétségében bűnösnek találta Mészáros Norbertet és Vukasin Polekszicset.

A védőt 2011. december 31-ig, míg a kapust 2012. június 30-ig tiltotta el az UEFA. A határozat indoklásából kiderült: egyik játékos sem jelentette, hogy az ősszel Budapesten rendezett, Fiorentina elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a bochumi ügyészség által nyilvánosságra hozott nemzetközi fogadási csalásokban részt vevő bűnözők az eredmény befolyásolásával keresték meg őket.

Noha az UEFA fegyelmi bizottsága a tárgyalást megelőzően többször is kihallgatta a debreceni játékosokat (Mészáros Norberten és Vukasin Polekszicsen kívül még további hat labdarúgót), s a védő végig tagadta a megkeresést, a védett tanú vallomása alapján mégis megbüntették. Kutakodásunk során kiderült, hogy a nagy titokban és biztonságban tartott tanú nem más, mint a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Dragan Mihalic, illetve Marijo Cvrtak egykori sofőrje.

A fogadási csalásokra szakosodott bűnszervezet vezető embereinek bizalmasa a szabadsága megőrzésének reményében tett vallomást a bochumi ügyészségen, s ugyanezt tette Nyonban is a fegyelmi bizottság tárgyalásán – ám mivel Mészáros Norberték fellebbeztek, nem ért véget a kínos ügy.

Az augusztus 23-ra kiírt másodfokú tárgyalásra alaposan felkészültek a debreceniek, hiába, hiszen a védett tanú váratlanul beteget jelentett. Az UEFA csak későn értesítette az idézetteket, akadt, aki a repülőtérről fordult vissza. Mostanra azonban felépült a sofőr, így megtartható az újabb tárgyalás, amelyre a Nemzeti Sport információi szerint szerda reggel utazik el a debreceni küldöttség. Mészáros Norbert, Vukasin Polekszics, s a védelem egyik tanúja, Dombi Tibor, valamint Djordje Pantics – a montenegrói kapus szobatársa – is ott lesz a gépen.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:21
Ezek is érdekelhetik