BL: magyar játékvezetői hatos kap szerepet a csoportkör egyik meccsén

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 11:22
Az őszi nemzetközi mérkőzéseken ismét jelentős feladatok várnak a magyar játékvezetőkre, miután a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is szerepet kapnak a következő hetekben, sőt Ázsiából is kértek honi bírókat – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

A legrangosabb nemzetközi torna, a BL egyik – később kijelölésre kerülő – mérkőzését a Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor, Bede Ferenc, Fábián Mihály és Bognár Tamás összetételű hatos vezeti (utóbbi két játékvezető az új szabályok értelmében kapu mögötti segítőként működik közre). A találkozóra szeptember 28-án vagy 29-én kerül sor.

Szeptember 16-ra két El-mérkőzésre szóló küldés is érkezett: az olasz Napoli a holland Utrecht csapatát fogadja, a találkozón a Vad II István, Ring György, Szpisják Zsolt, Bognár Tamás, Andó-Szabó Sándor, Veizer Roland összetételű magyar csapat bíráskodik majd. A Lokomotív Szófia vendégeként a belga Gent lép pályára, mégpedig Szabó Zsolt, Kispál Róbert, Varga Zsolt, Farkas Ádám és Németh Ádám közreműködésével.

A szaúd-arábiai szövetség meghívására az al-Ahli–al-Ittihad helyi bajnoki mérkőzésre a Fábián Mihály, ifj. Tóth Vencel, Lémon Oszkár trió utazhat el szintén szeptember 16-án.

Legfrissebb hírek

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
35 perce

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Domborművet avattak Puhl Sándor emlékére Egerben

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 20:18

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24
Ezek is érdekelhetik