A príma pionír, avagy Palotás Péter parádéja

Három nappal később (akkoriban még nem egy időben rendezték az ugyanazon fordulóra kiírt találkozókat; az első kör odavágói például november 1-jéig húzódtak!), szeptember 7-én egy magyar fiú azonban elhomályosította produkciójukat: mesterhármast ért el.

Palotás Péter a 25., az 59. és a 80. percben vette be az Anderlecht kapuját, s mivel Szimcsák István (8. perc), Hidegkuti Nándor (28.) és Sándor Károly (83.) is betalált, átellenben viszont csupán három gól esett, „londoni eredménynek” tapsolhatott a Hungária körúti publikum.

Az otthoni 6:3-ra az anderlechti 4:1 következett hat hétre (!) rá, azaz a Vörös Lobogó fölényes, 10–4-es összesítéssel lépett tovább.

Palotás az Émile Versé (mai nevén Constant Vanden Stock) Stadionban is eredményes volt, s nem fogyott ki a találatokból a Stade Reims elleni negyeddöntőben sem, két gólt szerzett a visszavágón. Apró szépséghiba, hogy a korszak francia sztárcsapata – amelyben többek között Michel Hidalgo és Raymond Kopa rúgta a labdát  – már leküzdhetetlen akadálynak bizonyult (2:4, 4:4) az egyébként szintén jó erőkből álló kék-fehérek számára.

Palotás végül hat góllal fejezte be első BEK-idényét, ezzel második lett a góllövőlistán.

1956–57-ben a Bp. Honvéd, 1957–58-ban a Vasas, 1958–59-ben pedig újfent az MTK (és ezúttal már tényleges nevén) képviselte a magyar színeket a legrangosabb kupasorozatban. A csatár két duplával vette ki részét a Polonia Bytom 6–0-s kiveréséből, ám a Young Boys ellen már neki és társainak sem ment úgy, ahogy addig: 1:2, 1:4.

Akkor 1958. november 26-át írtunk. Palotás neve mellett nyolc mérkőzésen szerzett tíz gól díszelgett összesen a BEK-ben! Hetek múltán, az 1958-as esztendő végén a csatár szívproblémái miatt bejelentette visszavonulását. Alig múlt 29…

Tíz évet húzott le az MTK-ban, tíz évet a világ futballélvonalában. Klubjával háromszoros bajnok, egyszeres kupagyőztes, KK-győztes, az Aranycsapattal – melynek színeiben 24 meccsen 18 gólt szerzett – olimpiai bajnok, Gerő-kupa-győztes és világbajnoki ezüstérmes.

Poteleczkyként született, karrierje első éveiben még ezen a néven futballozott a III. Kerületi TVE-ben (1945–48). Fedezetként indult, majd egy sorral előrébb, a középcsatár posztján kötött ki, hogy aztán kissé hátrébb húzódjon jó szemű felfedezőjének, Bukovi Mártonnak köszönhetően – az edzőfejedelem, korszakalkotó szakmai újítás gyanánt, vele próbáltatta ki először a visszavont center szerepkörét az MTK-ban. Később Sebes Gusztáv is ebbéli minőségében számított rá a válogatottban, mígnem 1952 őszétől az „öreg” Hidegkutira osztotta a feladatot.

Amíg szervezete bírta a nagy fizikai igénybevételt, Palotás világklasszisként tündökölt. Ahogy a lexikon írja, „nagy munkabírású, ügyesen osztogató, jól fejelő és veszélyesen lövő labdarúgó volt”. Aztán a 25. válogatottságára készülődvén, 27 évesen (idézet a Labdarúgásból) „az orvosok közölték vele: válogatott edzés helyett a Sportkórházba kell mennie”, mert valami nincs rendben a szívével...

Visszavonulása után a textiliparban dolgozott. Ahogy állapota rosszabbodott, az orvosok eltiltották még a mérkőzések látogatásától is. Palotás Péter 1967. május 8-án hunyt el Budapesten.