Egy játékos két kupacsapatban is szerepelhet

MTI / NSOMTI / NSO
Vágólapra másolva!
2010.03.24. 16:28
null
Tavaly az Anderlecht a Lyonnal szemben búcsúzott a BL-től (Fotó: Action Images - archív)
A következő európai kupaszezonban a labdarúgóknak lehetőségük lesz arra, hogy egy idényen belül akár két különböző csapatban is pályára lépjenek a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában.

A kontinentális szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága szerdán úgy határozott, hogy azok a játékosok, akik klubjukkal érdekeltek valamelyik sorozat selejtezőjében, ám elbuknak, a későbbiekben pedig eligazolnak egy olyan együtteshez, amely szintén szerepel a versengésben, akkor a korábbi szabállyal ellentétben ott is pályára léphetnek.

Ugyanakkor a januári átigazolási időszakban érkezők közül továbbra is csak három futballistát szabad  majd nevezni az európai kupasorozatokba, s közülük csak egy olyan játékos lehet, aki az adott idény elején már szerepelt valamelyik viadal selejtezőjében.

A szabályváltoztatás jelentőségét egy magyar érdekeltségű példával érzékeltethetjük leginkább: a Bajnokok Ligája selejtezőjének tavaly nyár végi rájátszásában Juhász Roland csapata, a belga Anderlecht elbukott a francia Lyonnal szemben, és nem jutott fel a főtáblára.

A magyar válogatott védő iránt több klub is érdeklődött, köztük a Bayern München is, de a brüsszeliek nem akarták elengedni a játékost. A régi előírás értelmében ha Juhász eligazolt volna, új klubjában már nem léphetett volna pályára a Bajnokok Ligájában – azonban az új szabályok ezt most lehetővé teszik. Ki tudja, ha tavaly is ez a regula lett volna érvényben, talán a bajorok is olyan ajánlattal keresik meg az Anderlechtet, amelyre a belgák nem mondtak volna nemet...

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
2025.10.24. 10:50

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
2025.10.24. 10:01

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
2025.10.24. 08:49
Ezek is érdekelhetik