DVSC: meccsenként ötmillióba kerül a Puskás-stadion

Vágólapra másolva!
2009.08.29. 09:53
Címkék
A DVSC 2005-ben a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Manchester Unitedet fogadta a Puskás Ferenc Stadionban, 20 millió forintot fizetett az üzemeltetőnek. Ez az összeg fedezi az őszi BL-csoportmeccsek árát.

Amikor 2005-ben a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Debrecen a Manchester Unitedet fogadta a Puskás Ferenc Stadionban, a klub 8200 műanyag széket szereltetett fel a létesítménybe, hogy minél többen láthassák a találkozót.

A mintegy 20 millió forintos beruházásért cserébe a Manchester United elleni találkozón felül a klub további négy mérkőzésre megkapta a létesítményt.

„A Levszki elleni találkozóval, illetve a három csoportmeccsel rója le tartozását az üzemeltető, tehát meccsenként 5 millió forintot fizettünk a Puskásért. Ez egyébiránt a fele annak az árnak, amibe egy napi bérlet kerül, tehát elmondható, hogy annak idején igazán jó üzletet kötöttünk. A rendezés azért jóval többe kerül a DVSC-nek, hiszen a takarítás, a világítás, illetve a biztonsági szolgálat költségei a klubkasszát terhelik, mégpedig milliókkal" – mondta a dvsc.hu-n idézett nyilatkozatában Szilágyi Sándor, a DVSC-TEVA ügyvezető igazgatója.

Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
24 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
24 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
25 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
26 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
29 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
36 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
46 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik