BL-sorsolás: Herczegben felemás érzések kavarognak

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 12:13
Címkék
A Bajnokok Ligája csoportkörébe bejutó DVSC-TEVA klubmenedzsere, Herczeg András a klub hivatalos honlapján, a dvsc.hu oldalon értékelte bővebben a tegnap esti sorsolást, amely az angol Liverpoolt, a francia Olympique Lyont és az olasz Fiorentinát sodorta a magyar bajnokcsapat útjába.

„Felemás érzések kavarognak bennem – kezdte Herczeg András. – A Liverpool világhírű csapat, és mindenképpen szerettünk volna ilyen kaliberű gárdával játszani, de azért ott volt egy Real Madrid, Juventus, Barcelona, ellenük pályára lépni a futball ünnepe. A Lyon is erős, minden évben ott van a francia bajnokság elején, ám nem annyira közönségvonzó, mint az említett együttesek. Ha viszont azt nézzük, melyik ellen lett volna reális győzelmi esélyünk hazai pályán, a H-csoportban található Alkmaart talán meg tudtuk volna szorongatni. Könnyebb ellenfél lett volna, ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni, hiszen itt csak nagycsapatok találhatók. Nem véletlenül volt olyan jó érzés, amikor a sorsolásnál a Debrecen neve megjelent.”

A szakvezető szerint a riválisokat nem kell bemutatni senkinek.

„A Liverpool tele van világsztárokkal, a Lyon erejét mutatja, hogy 8–2-es összesítéssel búcsúztatta az Anderlechtet, a Fiorentina pedig szintén nagy múltú együttes, amely az olasz bajnokságban kiharcolta a BL-indulós helyet” – fogalmazott Herczeg András.

Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
24 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
24 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
25 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
26 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
29 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
36 perce

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
46 perce

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik