Egy hajszálon múlott, de idegenben lőtt góllal a DVSC ment tovább

Vágólapra másolva!
2009.07.22. 19:00
A Debrecen idegenben 3–1-es vereséget szenvedett a svéd Kalmar otthonában a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóján, de az első mérkőzésen hazai pályán 2–0-ra győzött, így az idegenben lőtt gólnak köszönhetően továbbjutott. A következő fordulóban az észt Levadia Tallinn vár a debreceniekre.
Ha nem is könnyen, de Leandro (4) és a Loki átlépett a svéd bajnokon
Fotó: Action Images
Ha nem is könnyen, de Leandro (4) és a Loki átlépett a svéd bajnokon
Ha nem is könnyen, de Leandro (4) és a Loki átlépett a svéd bajnokon
Fotó: Action Images
Ha nem is könnyen, de Leandro (4) és a Loki átlépett a svéd bajnokon


HERCZEG: „ERRE AZ EREDMÉNYRE MINDENKI BÜSZKE LEHET!”

„Jól kezdtük a mérkőzést, a saját játékunkat tudtuk játszani, ennek volt köszönhető a gólunk is. A folytatásban azonban a svédek átvették az irányítást, kihasználták a magassági fölényüket, és a 11-est majd a kiállítást követően nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Dicséretet érdemelnek a fiúk, mert egy nagyon jó csapatot tudtunk búcsúztatni. Mindenki büszke lehet erre az eredményre, hiszen a svéd bajnokság magasabban jegyzett, mint a magyar, mégis mi jutottunk tovább” – nyilatkozta a találkozót követően a debreceniek klubmenedzsere, Herczeg András a Sport Televíziónak.
Félelmetes hangulatról nem lehetett beszélni, lévén 3866 néző foglalt csak helyet a stadionban. A házigazdák hatalmas lendülettel kezdtek a tiszta kék szerelésben pályára lépő Debrecen ellen - alighanem még a DMVSC-érában játszhatott ilyen színben a Loki. Bernáthnak már a 2. percben mentenie kellett Mészárossal együtt David Elm elől.

A 9. percben aztán a magyar bajnokcsapat eljutott a hazaiak kapujáig: Oláh csavart jól Rudolf elé, de a válogatott támadó föléemelt – igaz, mint kiderült lesről tette ezt. Figyelmeztetésnek megfelelt, a Kalmar láthatta, hogy nem szabad nagyon kinyílnia védekezésben.

A 13. percben a Loki megszerezte a vezetést: Czvitkovics remek ütemben ugratta ki a mélységből induló Vargát, az előző szezonban az év felfedezettjének választott középpályás pedig higgadtan kihasználta a ziccert! 0–1, összesítésben 0–3!

A Kalmar egy jó beívelés Mendes-fejessel veszélyeztetett válaszul, de nem dobhatta fel a svédeket túlságosan az a tudat, hogy négy gólt kellene szerezniük 75 perc alatt a továbbjutáshoz. Ez nem jelenti azt, hogy feladták volna: Rasmus Elm szabadrúgásból találta el a lécet, a Loki pedig némi mázlival megúszta a kalmari tehetség "trademark" távoli gólját.

A következő helyzetnél már nem volt menekvés: Rasmus Elm ívelt be balról a 19. percben, testvére, David nem ért bele a labdába, amely így Polekszics mellett a hálóba jutott - amit a sors előbb elvett a válogatott játékostól, most visszaadta... (1–1, összesítésben 1–3) A Kalmar átvette az irányítást, egy Sobralense-Mendes akció után utóbbi lövése perdült szögletre, a Loki pedig csak pontatlan kontratámadásokkal tudott válaszolni.

Mendes két helyzetet elhibázott, a harmadikat már nem: jobb oldali beadás után teljesen üresen kapta a labdát középen, 8 méterre a kaputól, és higgadtan ki is használta a ziccert – 2–1, összesítésben 2–3, és feléledt az addig halk svéd szurkolótábor. Czvitkovics egy szabadrúgással jelezte: azért a Loki is pályán van, sőt, gólt akar szerezni.

A nagyon veszélyes Mendes feje megint villant (Polekszics fogta a labdát), és nem igazán állt össze Herczeg András csapatának játéka, persze az eredmény még mindig kedvező volt. A 43. percben – lassan már unalmas leírni – Mendes lépett ki a bal oldalon, ütközött Poleksziccsel és átesett a montenegrói kapuson, de nem kapott büntetőt.

Az utolsó szó a DVSC-é lehetett volna, egy balról belőtt labda pattant kevéssel a kapu mellé. Nem ment be, így a csapatok egygólos Kalmar-előnnyel vonultak le a pályáról, de a Debrecen még így is továbbjutásra állt félidőben. Egy dolog már biztos volt ekkor: a pár továbbjutója az észt bajnok Levadiával mérkőzik meg a következő körben.



A KÖVETKEZŐ KÖRBEN A LEVADIA JÖN: ELLENFÉLBEMUTATÓ


A Levadia Tallinnt (korábban Maardu) sorozatban harmadszor, összesen hatodszor koronázták meg Észtországban a 2008-as szezonban.

A vasgyári zöld-fehérek Észtország legrégibb stadionjában játszanak. A Levadiát 1998-ban alapították meg az OÜ Levadia vasipari cég vezetői, és a fiatal klub hamar a legjobbak közé emelkedett. 1999 óta a gárda egyszer sem maradt le a dobogóról az élvonalban!

Az együttes két legismertebb játékosa Indrek Zelinski és a nagyon gólerős Vitali Gussev. A Levadia végig nagy küzdelmet folytatott a Florával az előző idényben. A zöld-fehérek idén a Kalevvel versenyeznek az aranyért, mindkét csapat 47 ponttal áll.
2. FÉLIDŐ

A Kalmar kevéssé meglepő módon támadásokkal nyitott, a legnagyobb lehetőség a hazai 25-ös, Eriksson előtt adódott, de a középpályás lemaradt a labdáról. A Debrecen egy remek Kiss-lövéssel (de nem kis lövéssel) nyitott, a labda elzúgott a kapu mellett.

Rasmus Elm egy megpattanó szabadrúgással veszélyeztetett, a Ricardo Santoson irányt változtató labda elment szerencsére a bal alsó mellett, Polekszics csak szemmel követte az eseményeket. A némileg ellaposodó meccsen egy jó debreceni kontra jelentett izgalmat, de Czvitkovics sokat várt és csak szöglet lett a helyzetből, majd egy gyors akció után Rudolf elterelhette volna a hazaiak gondolatait a továbbjutásról – a cselt megcsinálta Wasta mellett, de nem tudta kiszorított helyzetből az üres kapuba lőni a labdát.

Be kellett volna lőni, ezt mutatta a 71. perc eseménye: Máté szabálytalansága után Santos esett, tizenegyest kapott a Kalmar, és Polekszics hiába vetődött jó irányba, Rasmus Elm erőből beküldte a labdát. 3–1, összesítésben már csak idegenben lőtt góllal állt továbbjutásra a Loki.

A csereként beállt Dombi egy kontra után kilépett, a büntetőterületen belül elvágódott – nem tudni, a játékvezető ismeri-e a Loki "esőemberét", de (joggal) sárga lapot mutatott fel a szélsőnek. A Debrecen többet tartotta a labdát, és ezzel újabb lehetőség jött, Rudolf nagy lövése ment el Wasta kapuja mellett.

A hajrá nagy izgalmakat tartogatott: Máté egy nagyon rossz ütemű szabálytalansággal "kiérdemelte" második sárgáját a 86. percben, a DVSC emberhátrányba került, Rasmus Elm pedig jó szögből lőhetett szabadrúgást – rosszul. A 90. percben aztán Elm kézzel is bizonyította, hogy veszélyes, de hatalmas bedobását a berobbanó Santos kapu mellé fejelte.

Az utolsó pillanatokban kihagyta a meccslabdát a Kalmar, egy felívelést a hosszún érkező Rydström nem tudott kapura irányítani. Maradt a 3–1, a Debrecen idegenben lőtt góllal jutott tovább, és az észt Levadiával játszik a 3. körben. Az első mérkőzésre július 28-án Tallinnban, a visszavágóra augusztus 5-én Debrecenben kerül sor, miután az UEFA engedélyt adott arra, hogy a Loki saját stadionjában játszhasson.

BL-SELEJTEZŐ


Nézőszám: 3866
Játékvezető: Sztanyiszlav Szuhina (orosz)
Asszisztensek: Oleg Cselovalnyikov és Viktor Kulagin (oroszok)

A KEZDŐCSAPATOK
KALMAR FF DVSC-TEVA
1 Wasta 1 Polekszics
26 Nouri 22 Bernáth
5 Carlsson 18 Máté P.
3 Lantz 17 Mészáros
9 Larsson 4 Leandro
18 R. Elm 77 Czvitkovics
8 Rydström 33 Varga J.
25 Eriksson 30 Kiss Z.
12 Sobralense 55 Szakály P.
13 D. Elm 14 Rudolf
17 Mendes 41 Oláh
Vezetőedző: Nanne Bergstrand Klubmenedzser: Herczeg András

Gólszerzők: R. Elm (20., 71. - a másodikat 11-esből), Mendes (31.), ill. Varga J. (13.)
Csere: Carlsson h. L. Johansson (57.), D. Elm h. R. Santos (57.), Sobralense h. Smylie (69.), ill. Oláh h. Szilágyi (64.), Szakály h. Dombi (73.), Rudolf h. Komlósi (87.)
Sárga lap: Rydström (46.), R. Elm (90.), ill. Kiss Z. (45.), Varga J. (59.), Máté (70.), Dombi (79.)
Kiállítva: Máté (86. - második sárga lap után)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik