Bajnokok Ligája: Hiddink visszafogottan is keményen bírál

Vágólapra másolva!
2009.05.07. 02:08
Címkék
Didier Drogba nem fogta vissza magát a Chelsea–Barcelona BL-elődöntő visszavágója után, a lefújást követően a kamerába ordította, hogy szerinte a játékvezető ténykedése „irtózatosan” (ő más szót használt) szégyenletes volt.
Guus Hiddink, az angol csapat menedzsere nem ragadtatta el magát ennyire, de ő sem titkolta, hogy nem elégedett Tom Henning Övrebö ténykedésével.„Még mindig nagyon feldúlt vagyok – mondta a Sky Sportsnak a holland mester, miután több percen keresztül a játékosai között tartózkodott az öltözőben. – Nem könnyű elemezni a mérkőzést, ha magas az adrenalinszint az emberben. Inkább nem mondom el, mit gondolunk valójában, de igazságtalanság történt. Eto’o és Piqué kezének nem kellett volna fenn lennie.”„Drogba mezét megrángatták, Maloudát visszahúzták a tizenhatoson belül, ezek szintén büntetőt értek volna. Nem csak egy vitatható ítéletről van szó. Azokat kellene megkérdezni, akik kijelölték ezt a játékvezetőt erre a mérkőzésre.”„Teljesen megértem a meccs hevében elkövetett tetteiket. Köszönettel tartozom játékosaimnak, hogy ilyen elszántak voltak” – utalt a holland mester arra, hogy több futballistája is (Drogba, Ballack) már-már fizikailag bántalmazta a játékvezetőt a meccs alatt, illetve után.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
50 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik