A Times hadjáratot indított a római BL-döntő rendezése ellen

Vágólapra másolva!
2009.03.20. 09:27
Egyre nagyobb a nyomás az UEFA vezetőin, hogy módosítsák a 2009-es Bajnokok Ligája-döntő helyszínét, és ne a római Olimpiai Stadionban rendezzék meg a finálét. A tekintélyes angol Times című lap „e-mail hadjáratot” indított a döntő római rendezése ellen.
Életképek a Stadio Olimpicóból
Fotó: Action Images (archív)
Életképek a Stadio Olimpicóból
Életképek a Stadio Olimpicóból
Fotó: Action Images (archív)
Életképek a Stadio Olimpicóból

SORSOLÁS

A mai BL-sorsolást 12 órától élőben követheti nyomon az NSO-n!
Michael Platini, az UEFA francia elnöke egyszer már megfenyegette a rómaiakat, hogy ha a BL döntőig szurkolói rendbontások lesznek a városban, elveszik az olaszoktól a rendezés jogát.

Azóta a Roma–Arsenal BL-meccsen egy angol szurkolót megkéseltek (térden szúrták), de az UEFA ezidáig nem váltotta be fenyegetését.

Ezt elégelte meg az angol sajtó, nevezetesen a vezető lapnak számító Times. Az újság „e-mail hadjáratot” indított: a szurkolók üzenetben követelhetik a finálé helyszínének módosítását, melyet az angol lap munkatársai továbbítanak Platininek.

A hírek szerint az angolok mellett a spanyol, a német és a portugál szurkolók is félnek attól, hogy kedvenc csapatuk esetleges döntőbe kerülése esetén nem nézhetik meg biztonságban a helyszínen a finálét.

A május 27-i döntőre egyébként három ország is felajánlotta stadionját: Angliában a Wembleyt, Spanyolországban a Camp Nout, míg Németországban az Allianz Arenát biztosítanák a finálé megrendezésére.

Az angolok döntő melletti kampánya nem meglepő, hiszen a legjobb nyolc között négy angol csapat várja a negyeddöntő mai sorsolását.

Ha az olaszoktól elvennék a döntő megrendezését, úgy végképp megfosztanák őket attól a lehetőségtől, hogy hazájukban BL-meccset láthassanak, mert az olasz csapatok már elbúcsúztak a sorozattól.
Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Dupla Tízes: egy favorit már a 16 közé sem jut be – milyen az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás?

Minden más foci
2025.02.11. 08:31

A Girona edzője: Antal készen áll arra, hogy az élvonalban szerepeljen

Bajnokok Ligája
2025.01.30. 09:01

Megrázta magát a PSG és a Manchester City is, az első nyolcban végzett a Lille és a Villa

Bajnokok Ligája
2025.01.29. 23:10

Gödörben a Manchester City: az angolok kétgólos vereséget szenvedtek Torinóban

Bajnokok Ligája
2024.12.11. 22:51
Ezek is érdekelhetik