Az Inter már tagadja is, hogy Mourinho pofozkodott volna

Vágólapra másolva!
2009.03.13. 09:03
Az Internazionale közleményt adott ki, amelyben cáfolja, hogy a csapat vezetőedzője, José Mourinho megütött egy szurkolót a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját követően.
Mourinho (jobbra) ártatlan az Inter szerint
Fotó: Reuters
Mourinho (jobbra) ártatlan az Inter szerint
Mourinho (jobbra) ártatlan az Inter szerint
Fotó: Reuters
Mourinho (jobbra) ártatlan az Inter szerint

Csütörtök délelőtt a világsajtóban futótűzként terjedt el a hír, mely szerint az Inter trénere, José Mourinho megütött egy manchesteri szurkolót. Az olasz futballklub azonban cáfol.

„A mérkőzés után portugál vezetőedzőnk az európai média képviselőinek adott interjút, autogramokat osztogatott, valamint megnézte az AS Roma–Arsenal mérkőzés tizenegyespárbaját, mielőtt az irodájában elköszönt volna Sir Alex Fergusontól” – áll az Inter hivatalos közleményében.

„Utoljára az Inter Channelnek nyilatkozott, majd felszállt a csapat öltözők előtt parkoló buszára, és higgadtan értékelte a mérkőzésen szerzett tapasztalatokat.”

Korábban megírtuk, hogy egy ismeretlen férfi feljelentést tett a manchesteri rendőrségen, arra panaszkodva, hogy bántalmazták őt az Inter csapatbuszának közelében. A rendőrség ezután közleményben ismerte el, hogy testi sértés vádjával indították el a nyomozást, de azt nem árulták el, hogy ki a gyanúsított. A sértett nem szenvedett komolyabb sérüléseket.

A meccset egyébként Nemanja Vidics és Cristiano Ronaldo góljával az MU nyerte meg 2–0-ra, s mivel a felek első találkozóján gól nélküli döntetlen született, az angol gárda lépett tovább a BL legjobb nyolc együttese közé.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligája 2008–2009-es kiírását?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
14 órája

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Mourinho sem úszta meg az európai kiesést, őt is menesztették

Minden más foci
2025.08.29. 10:02

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59
Ezek is érdekelhetik