A Roma az Arsenal ellen javítana csúfos angliai közelmúltján

Vágólapra másolva!
2009.02.24. 09:59
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében Angliába látogat az AS Roma – az Arsenal vendégeként kép pályára –, ami az elmúlt években nem sok jót jelentett az olaszok számára. Ezúttal pedig az is aggaszthatja őket, hogy – mint azt már korábban megírtuk – sérülés miatt Francesco Totti és az együttes brazil jobbhátvédje, Cicinho játéka is kérdéses.
Spalletti valószínűleg nem számíthat Totti játékára az Arsenal ellen
Fotó: Imago (archív)
Spalletti valószínűleg nem számíthat Totti játékára az Arsenal ellen
Spalletti valószínűleg nem számíthat Totti játékára az Arsenal ellen
Fotó: Imago (archív)
Spalletti valószínűleg nem számíthat Totti játékára az Arsenal ellen

Ha nem lett volna elég a „farkasok” edzőjének, Luciano Spallettinek a Roma közelmúltbeli csúfos angliai BL-statisztikája (öt vereség, egy döntetlen, 2–13-as gólkülönbség), most még két húzóemberét is könnyen elveszítheti a gárda. A tréner mindenesetre optimistán tekint a londoni találkozó elé.

„Gyakran vesztettünk, amikor Angliában játszottunk, de a statisztika nem fontos. Sokat dolgoztunk azon, hogy fejlődjön az együttes, és bztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb győzni fogunk Angliában” – mondta az olasz szakember.

Spalletti nagyon tiszteli az Arsenal menedzserét, Arsene Wengert és az általa elvégzett munkát, amivel ilyen erős csapategységet hozott létre. „Véleményem szerint az Arsenal egy különleges alakulat: fiatal, de nagyon jó képességű játékosok alkotják” – fogalmazott.

A két klub között van némi hasonlóság. Mindketten megnyerték saját bajnokságukat a nem is olyan távoli múltban (az Arsenal 2004-ben, a Roma régebben, 2001-ben végzett legutóbb az élen), ám a jelenlegi idényben egyaránt azért küzdenek, hogy elérjék a még Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik pozíciót.

A Romának önbizalmat adhat a szombati, Siena fölött aratott győzelem, míg az „ágyúsok” számára nem a legjobb előjel, hogy az előző négy bajnokijukból egyet sem tudtak megnyerni.

„Csapatom megmutatta jellemét a Siena ellen. A küzdőszellem, amely játékosaimat jellemezte, döntő lehet az Arsenallal szemben” – mondta a győzelem dacára is csak hatodik helyen álló Roma vezetőedzője.

Totti és Cicinho lehetséges kiválását ellensúlyozhatja a montenegrói támadó, Mirko Vucsinics és a brazil hátvéd, Juan visszatérése az együttesbe. A középpálya fontos szereplőjének, Daniele De Rossinak vigyáznia kell a londoni mérkőzésen, mert egy esetleges sárga lappal ki kell hagynia a visszavágót.

Érdekesség, hogy a Roma eddig utoljára éppen az Arsenal otthonában játszott döntetlent Angliában, még 2003 tavaszán (az a meccs 1–1-re végződött).

„Nagyon fontos találkozó következik számunkra. Úgy érzem, csapatom jelenleg olyan periódusban van, amikor egy nagy győzelem szükséges az önbizalom helyreállításához. A fiúk megmutatták már, hogy nagy lehetőségek rejlenek bennük, ám kellene még egy szikra, hogy kijöjjön az igazi tudás. Itt az idő, hogy kiengedjük a kéziféket és töretlen hittel vágjunk neki a szezon hátralévő részének” – nyilatkozta Arsene Wenger.

Az Arsenalban öt játékos sérülés miatt nem léphet pályára. A csapatkapitány Cesc Fabregasra, továbbá Theo Walcottra, Tomás Rosíckyre, Eduardó da Silvára és Emmanuel Adebayorra nem számíthat a francia menedzser, ellenben visszatér sérüléséből Abou Diaby.
Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
10 órája

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Dupla Tízes: egy favorit már a 16 közé sem jut be – milyen az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás?

Minden más foci
2025.02.11. 08:31

A Girona edzője: Antal készen áll arra, hogy az élvonalban szerepeljen

Bajnokok Ligája
2025.01.30. 09:01

Megrázta magát a PSG és a Manchester City is, az első nyolcban végzett a Lille és a Villa

Bajnokok Ligája
2025.01.29. 23:10

Gödörben a Manchester City: az angolok kétgólos vereséget szenvedtek Torinóban

Bajnokok Ligája
2024.12.11. 22:51
Ezek is érdekelhetik