Roberto Carlost feldobta a siker, már az elődöntőre készül

Vágólapra másolva!
2008.08.07. 12:12
Az MTK szerdán súlyos vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A kék-fehérek a török Fenerbahcétól kaptak ki 5–0-ra az idegenbeli 2–0-s kudarc után. Roberto Carlost feldobta a könnyedén elért győzelem, és már a BL elődöntőjében látja csapatát.
Hiába üldözték Roberto Carlost az MTK játékosai
Fotó: Németh Ferenc
Hiába üldözték Roberto Carlost az MTK játékosai
Hiába üldözték Roberto Carlost az MTK játékosai
Fotó: Németh Ferenc
Hiába üldözték Roberto Carlost az MTK játékosai

Nem csoda, hogy Roberto Carlosnak jó kedve volt az MTK elleni, szerda esti mérkőzés után. Bár kötelező feladatot teljesített a jóval esélyesebb török csapat, talán a brazil klasszis sem gondolta, hogy ilyen könnyen jutnak tovább.

„Nagyszerű estét zártunk, miután öt fontos gólt lőttünk az MTK-nak. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy feljutunk a főtáblára a Partizan Beograd legyőzésével” – mondta a Fenerbahce hivatalos honlapjának Roberto Carlos.

„Ahogy telik az idő, egyre jobbak és erősebbek vagyunk. Úgy érzem, a klub történetében először bejuthatunk a Bajnokok Ligája elődöntőjébe” – tette hozzá bizakodóan a brazil.

Garami József, az MTK szakmai igazgatója szerint a második félidő elején, 1–0-s vendégvezetésnél jól játszott csapata, de Semih Sentürk második gólja eldöntötte a mértkőzést.

„A meccs elején zavartak voltunk, de szünet után húsz percig elégedett lehettem – mondta Garami a Nemzeti Sportnak. – Aztán az az emelés mindent eldöntött, azt követően szétesett a csapat, a Fenerbahce sorra rúgta góljait.”

Luis Aragonés Roberto Carloshoz hasonlóan elégedett volt csapata teljesítményével, és maga is meglepődött a könnyed sikeren.

„Magam sem hittem volna, hogy ilyen könnyed győzelmet aratunk – mondta Aragonés. – A továbbjutás már az elején eldőlt, ám a játékosok képesek voltak végig gólerősen futballozni.”

Olvassa el a mérkőzésről szóló tudósításunkat!
Legfrissebb hírek

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Kovács István rangadót vezet a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 09:28

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51
Ezek is érdekelhetik