Hihetetlen izgalmak után, tizenegyesekkel búcsúzott a Sevilla

Vágólapra másolva!
2008.03.05. 00:05
Órási izgalmakat hozott az előzetesen esélyesebbnek vélt, UEFA-kupa címvédő Sevilla és a Fenerbahce összecsapása. Hiába szerzett kétszer is két gólos előnyt a spanyol gárda, a vendég törökök mindkétszer felzárkóztak, ráadául a 79. percben szerzett második Deivid gól, a 3–2-es végeredményhez vezetett. Mivel az első mérkőzésen is ugyanezt az eredmnyt hozta, következhetett a hosszabbítás. A ráadásban egyik csapat sem talált be, így tizenegyesekre került sor, ahol a vendégek kapusa, Volkan Demirel három büntetőt is hárított, ami a törökök 3–2-es győzelmét és a továbbjutását jelentette.
A mérkőzésen Kanouté és Keita is gólt lőtt, végül mégis fejet kellett hajtaniuk a Fener előtt
Fotó: Reuters
A mérkőzésen Kanouté és Keita is gólt lőtt, végül mégis fejet kellett hajtaniuk a Fener előtt
A mérkőzésen Kanouté és Keita is gólt lőtt, végül mégis fejet kellett hajtaniuk a Fener előtt
Fotó: Reuters
A mérkőzésen Kanouté és Keita is gólt lőtt, végül mégis fejet kellett hajtaniuk a Fener előtt

Gól gazdag mérkőzést hozott a Fenerbahce és a Sevilla első nyolcaddöntője, amikor a török gárda hazai környezetben 3–2-re verte spanyol ellenfelét. Nos, a végeredmény izgalmas visszavágót ígért, és akik ebben bíztak, nem csalatkozhattak.

Az utóbbi két év UEFA-kupagyőztes gárdája, a Sevilla már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést, és az ötödik percben a brazil jobbhátvéd, Daniel Alves góljával megszerezte a vezetést. A Fenerbahce még fel sem ocsúdott az első sokkból, de máris a kapujában landolt a második spanyol találat. A kilencedik percben ugyanis a mali válogatott Seydou Keita is betalált, igen nehéz helyzetbe hozva ezzel Zico-mester együttesét.

Persze, a Fenerbahce nem az a csapat, amely csak úgy feladja. A törökök már az odavágón is bizonyították, hogy nem ismernek lehetetlent, akkor háromszor is megszerezték a vezetést, most pedig a szépítést. A vendégek gólját a brazil Deivid szerezte, akinek a sorozatban ez már a harmadik találata volt.

Kettő-egy után kiegyenlített játék folyt a pályán, a kapuk kevesebbet forogtak veszélyben, viszont sok volt a szabálytalanság. Aztán, amikor már úgy tűnt, hogy marad az egygólos különbség a szünetre, az ugyancsak mali válogatott, a sorozatban ötödik gólját szerző Frédéric Kanouté a spanyol szurkolók nagy örömére ismét kétgólosra növelte a hazaiak előnyét.

Az isztambuli gárda számára egyszerű volt a képlet, nem szabad kapni, de legalább egy gólt kell szerezni a második félidőben, mert az hosszabbítást jelent. Sokáig nem változott az eredmény, a Sevilla óvatosabban játszott, míg a Fenerbahce képtelen volt betalálni a hazaiak kapujába. Mígnem a hetvenkilencedik percben a brazil Deivid második találatával 3–2-re alakította az eredményt, azaz tizenegynéhány percet kellett kihúznia a vendégeknek, hogy hosszabbítás, esetleg tizenegyesek következzenek. Sikerült.

A Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban az andalúz szurkolók döbbenten vették tudomásul, hogy hiába vezetett kétszer is két góllal csapatuk, mégis túlórázniuk kell, összesítésben ugyanis 5–5 volt az állás. A ráadásban egyik gárda sem talált be a másik kapujába, következhetett tehát a tizenegyes-párbaj, amelyben a Fenerbahce bizonyult jobbnak. A büntetők során Volkan három tizenegyest is hárított, így 3–2-re bizonyultak jobbnak a vendégek.

LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA


Helyszín: Sevilla, Ramón Sánchez Pizjuán Stadion
Nézőszám: 45000
Játékvezető: Massimo Busacca
Asszisztensek: Matthias Arnet, Stéphane Cuhat (svájciak)
A KEZDŐCSAPATOK:
SEVILLA FENERBACHE
1 Palop 1 Volkan
4 Daniel Alves 77 Gökhan G.
14 Escudé 2 Lugano
3 Dragutinovics 36 Edu Dracena
6 Adriano 6 Vederson
7 Jesús Navas 21 Selcuk Sahin
8 Poulsen 15 M. Aurélio
21 S. Keita 25 Boral
17 Capel 99 Deivid
12 Kanouté 20 Alex
10 Luis Fabiano 9 Kezsman
Vezetőedző: Vezetőedző:
Manuel Jiménez Zico

Gólszerző(k): Daniel Alves (5.), S. Keita (9.), Kanouté (41.), ill. Deivid (20., 79.)
Cserék: Luis Fabiano helyett Renato (78.), Poulsen helyett Maresca (91.), Jesús Navas helyett Arouna Koné (105.), ill. Selcuk Sahin helyett Semih Sentürk (63.), Boral helyett Kazim Kazim (111.), Alex helyett Bilgin (112.)
Sárga lap: S. Keita (67.), Daniel Alves (90), ill. Selcuk Sahin (5.), Deivid (7.), Gökhan Gönül (13.), Vederson (73.), Kezsman (100)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik