Századik Bajnokok Ligája-mérkőzését játszhatja Lyonban Ryan Giggs

Vágólapra másolva!
2008.02.20. 14:52
Harmadszor csap össze egymással a Bajnokok Ligájában az Olympique Lyon és a Manchester United. A vendég angol együttesben a századik mérkőzésére készül a veterán Ryan Giggs.
Ryan Giggs (balra) 100. BL-meccsére készül
Ryan Giggs (balra) 100. BL-meccsére készül
Ryan Giggs (balra) 100. BL-meccsére készül
Ryan Giggs (balra) 100. BL-meccsére készül

2004 szeptemberében és novemberében már összecsapott egymással a két együttes, és míg Lyonban 2-2-re végeztek a felek, addig Manchesterben már a hazaiak nyertek 2-1-re.

A Lyon első győzelmére készül tehát a Manchester ellen, ám a Unitednak nagyon jól megy a BL-ben, a legutóbbi hat meccsükön veretlenek maradtak, és az elmúlt kilenc meccsen 23 gólt lőttek.

Jubileumra készül a walesi Ryan Giggs, aki nyolcadikként érheti el a 100 BL-meccset.
„A Lyon sorozatban hat bajnoki címet nyert, rengeteg BL-tapasztalatot gyűjtött” – értékelt a walesi középpályás. – „Most sokkal felkészültebbek vagyunk, mint tavaly. Az elmúlt évben az is előfordult, hogy sérülések miatt tizenhárom vagy tizennégy játékosunk volt csak bevethető. A Milanhoz vagy a Real Madridhoz hasonló csapatoknál előfordul, hogy a klasszisok még a cserepadra sem férnek oda, remélem, nálunk is hasonló választékból meríthet majd menedzserünk. Van elég erő a csapatban, némi szerencsével és megfelelő odafigyeléssel a végső győzelem sem elérhetetlen.”

Visszatérhet a csapatba Cristiano Ronaldo is, aki kihagyta a hétvégi, Arsenal elleni meccset.

A hazai Lyonnál hosszú idő után újra számíthat a brazil középső védőre, Crisre Alain Perrin vezetőedző. A dél-amerikai futballista még a Toulouse elleni bajnokin, augusztus 11-én szenvedett súlyos térdsérülést.

Perrin várhatóan kezdőként veszi számításba Karim Benzemát is, aki a hétvégi, Le Mans elleni bajnokin csak a 65. percben állt be.
Legfrissebb hírek

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

„Érthetetlen döntés...” – fellebbez kizárása ellen a Lyon

Francia labdarúgás
2025.06.25. 10:11

Adóssága miatt kizárták az Olympique Lyont a francia élvonalból

Francia labdarúgás
2025.06.24. 21:19

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

Ligue 1: búcsúmeccse alatt rabolták ki Lacazette-et

Francia labdarúgás
2025.05.19. 10:41
Ezek is érdekelhetik