A BL-ben is robog az Inter-City, Mancini szerint jöhet bárki

Vágólapra másolva!
2007.12.13. 10:20
Roberto Mancini, az olasz bajnoki címvédő Internazionale vezetőedzője a PSV elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-győzelemről és az olaz sztárklub nyolcaddöntőbeli kilátásairól nyilatkozott az olasz sajtó képviselőinek szerda este.
Roberto Mancini bizakodva tekinthet a nyolcaddöntők felé
Roberto Mancini bizakodva tekinthet a nyolcaddöntők felé
Roberto Mancini bizakodva tekinthet a nyolcaddöntők felé
Roberto Mancini bizakodva tekinthet a nyolcaddöntők felé

Az Internek egyszerűen minden bejön mostanság. A kék-feketék a bajnokságban tavalyi formájukat idézik, s úgy tűnik idén ezt sikerül a BL-meccsekre is átmenteni, hiszen a Fenerbahce elleni botlást követően zsinórban ötször ünnepelhettek győzelmet a legrangosabb európai kupasorozatban.

A PSV sem kerülhette el végzetét, az argentin Cruz találatával eindhovenbők is elhozták a három pontot az itáliaiak. A holland bajnok ezzel UEFA-kupás szereplésre kényszerül.

"Bár a hollandok számára ez tétmeccs volt, nekünk nem a győzelem volt az elsődleges cél. Sokkal inkább az, hogy azok a játékosok is szerephez jussanak, akik ezért vagy azért, de az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséghez jutottak" – vélekedett a szakember.

A tréner rettentően elégedett volt a Julio Cruz, Hernan Crespo és David Suazo trióval, amelyet kísérleti jelleggel "dobott pályára."

"A trió tagjai remekül érezték egymást, jól ment a támadójátékunk, és szerintem lesz ez még ennél jobb is. Adriano számára sem zártam még be a kaput, meglátjuk milyen állapotban érkezik vissza Brazíliából" – folytatta Mancini.

A végén a február közepén esedékes nyolcaddöntők sorsolásáról is kérdezték Roberto Mancinit.

"Nem izgat a téma. Egyébként meg a Liverpool, az Arsenal és a Lyon gond nélkül lehettek volna csoportgyőztesek is. Az egyenes kieséses szakaszban már nem lesznek könnyű ellenfelek" – zárta mondandóját a mester.

BAJNOKOK LIGÁJA, G CSOPORT

Helyszín: Eindhoven
Nézőszám: 35 100
Játékvezető: dr. Markus Merk (német)
Asszisztensek: Sönke Glindemann, Peter Henes (németek)
PSV INTER
1 Gomes 12 Julio Cesar
24 Marcellis 2 Cordoba
13 Alcides 24 Rivas
3 Salcido 23 Materazzi
5 Zonneveld 6 Maxwell
8 Mendez 21 Solari
6 Simons 36 Bolzoni
15 Culina 26 Chivu
20 Afellay 29 Suazo
17 Farfán 18 Crespo
9 Lazovics 9 Cruz
Vezetőedző: Vezetőedző:
Jan Wouters Roberto Mancini
Gólszerző: Cruz (64.)
Csere: Farfán h. Perez (62.), Afellay h. Aissati (65.), Chivu h. Cambiasso (68.), Cruz h. Puccio (75.), Lazovics h. Jonathan (84.), Maxwell h. Zanetti (86.)
Kiállítás: Mendez (28.)

Helyszín: Isztambul
Nézőszám: 48 000
Játékvezető: Matteo Trefoloni (olasz)
Asszisztensek: Luca Maggiani, Sandro Rossomando (olaszok)
FENERBAHCE CSZKA MOSZKVA
1 Volkan 35 Akinfejev
77 Gökhan 6 A. Berezuckij
36 Edu Dracena 4 Ignasevics
2 Lugano 50 Grigorjev
3 Roberto Carlos 2 Semberas
20 Alex 22 Aldonyin
15 Mehmet Aurelio 21 Eduardo
21 Selcuk 18 Zsirkov
25 Ugur 5 Ramón
99 Deivid 88 Caner
23 Semih 19 Janczyk
Vezetőedző: Vezetőedző:
Zico Valerij Gazzajev
Gólszerző: Alex (32.), Ugur (45+1., Ugur 90.) ill. Edu Dracena (30.-öngól)
Csere: Semih Sentürk h. Kazim (70.), Roberto Carlos h. Vederson (90+1.), Ugur h. Kezsman (90+1.) ill. Ramón h. Odiah (46.), Caner h. Mamajev (46.), Eduardo h. Taranov (77.)
Sárga lap: Gökhan Gönül (40.) ill. Caner (38.), Semberas (42.), Zsirkov (90+1.)

PSV – INTER 0-1 (VIDEÓ)

---- P ---- P
Legfrissebb hírek

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
2025.05.09. 19:15

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Szoros meccseken, de a papírformát nem borítva nyert a Fener és a Pana az Euroliga rájátszásában – videók

Kosárlabda
2025.04.22. 23:01

Játékosként Euroligát nyert, most az év edzője lett – ez másnak eddig nem sikerült

Kosárlabda
2025.04.17. 14:59

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11
Ezek is érdekelhetik