Visszavágnak-e a rómaiak a tavaszi hetesért a Manchesternek?

Vágólapra másolva!
2007.12.12. 15:19
Címkék
Az F jelű az egyetlen a még be nem fejeződött négy csoport közül, ahol már a helyezések is eldőltek, azaz szülessen bármilyen eredmény, a csapatok sorrendje már nem változik. Így csupán a presztízs miatt lépnek pályára a csapatok.
Wayne Rooney először lesz a "vörös ördögök" csapatkapitánya
Wayne Rooney először lesz a "vörös ördögök" csapatkapitánya
Wayne Rooney először lesz a "vörös ördögök" csapatkapitánya
Wayne Rooney először lesz a "vörös ördögök" csapatkapitánya

A presztízs miatt viszont igencsak jó mérkőzésre van kilátás, elsősorban Rómában, ahová a Manchester United látogat. A rómaiaknak ugyanis van mit elszámolniuk a „vörös ördögökkel”. Ki ne emlékezne a két csapat tavaszi manchesteri negyeddöntőjére, ahol nem kevesebbszer, mint hétszer zörrent meg a „farkasok” hálója, s hiába nyertek az első meccsen a rómaiak, 8-3-as összesítéssel a rivális jutott a négy közé.

A visszavágásra – ha nem is ilyen különbséggel – most jó esélyük van, hiszen a csapat a legutóbbi 12 BL-meccsén nem kapott ki, s ebből kilencszer győztesen hagyta el a pályát.

Ugyanakkor jelenleg az United az egyetlen olyan BL-csapat, amely még száz százalékos teljesítménnyel áll. Az pedig nem akármilyen teljesítmény lenne Sir Alex Ferguson fiaitól, ha hat meccsből hatot nyerve nyernék meg a csoportot.

Ez már csak azért is bravúr lenne tőlük, mert igencsak megfiatalított gárdával vágnak neki a római kirándulásnak. Többek között Rio Ferdinand, Ryan Giggs és a sérült Gary Neville is hiányozni fog, így fordulhat az elő, hogy a 22 éves Wayne Rooney lesz a csapatkapitány.

A csoport másik mérkőzésén a már biztos UEFA-kupa induló Sporting a még nulla pontos Dinamo Kijevet fogadja Lisszabonban. A meccs egyetlen kérdése, hogy melyik csapat rossz sorozata szakad meg. A hazaiak ugyanis a legutóbbi négy hazai meccsükön nem nyertek, ráadásul ebből hármat el is veszítettek.

A Kijev mindamellett, hogy az előző öt BL-meccsén kikapott, a legutóbbi tizenkettőn nem is nyert, s ebből mindössze kétszer szerzett pontot. Ráadásul az ukránok legutóbbi három portugáliai kirándulásuk alkalmával mindannyiszor vereséget szenvedtek.

Az is nehezíti Jurij Szjomin vezetőedző dolgát, hogy sérülés miatt nem számíthat válogatott kapusára Sovkovszkijra, valamint több légiósára így Rodrigóra, Kléberre és az eltiltott Correára és Diakhatére. A túloldalon Paulo Bentót mindössze Derlei hiánya aggaszthatja.



AZ F CSOPORT ÁLLÁSA

1. Manchester United 5 5 0 0 12-3 +9 15
2. AS Roma 5 3 1 1 10-5 +5 10
3. Sporting Lisszabon 5 1 1 3 6-8 -2 4
4. Dinamo Kijev 5 0 0 5 4-16 -12 0
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
27 perce

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
42 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
48 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
59 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik