Frédéric Kanouté imádja a hatalmas téttel bíró összecsapásokat

Vágólapra másolva!
2007.11.27. 12:26
Frédéric Kanouté imádja a hatalmas téttel bíró mérkőzéseket, és egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy a Bajnokok Ligája H csoportjának kedd esti rangadójának első “felvonásán” az Arsenal 3-0-ra legyőzte a Sevillát. A mali csatár nagyon várja már a rangadót, amelyen összecsaphat az általa rendkívül nagyra tartott elefántcsontparti Kolo Touréval, akivel januárban az Afrikai Nemzetek Kupáján is találkozhat.
Frédéric Kanouté reméli, a Sevilla ismét "szebbik arcát" mutatja
Frédéric Kanouté reméli, a Sevilla ismét "szebbik arcát" mutatja
Frédéric Kanouté reméli, a Sevilla ismét "szebbik arcát" mutatja
Frédéric Kanouté reméli, a Sevilla ismét "szebbik arcát" mutatja

“Nem tartozom azon férfiak közé, akik rágódnak a múlton, így a fejemből már “kitisztult” a londoni mérkőzés emléke – mondta Kanouté, majd így folytatta: - Azt várom, hogy ezúttal sokkal jobb képet festünk magunkról, mint a Mallorca ellen. Imádom az olyan fontos mérkőzéseket, mint az Arsenal elleni Bajnokok Ligája rangadó. Bizakodom, annál is inkább, mert már sokszor bizonyítottuk, teljesítményünk ugrászszerűen javul, minél nagyobb a feladat”.

A mali csatár nem csak a Bajnokok Ligájából ismerheti Arsene Wenger együttesét, korábban a Premier League-ben is összecsapott a londoniakkal a West Ham United, majd a Tottenham Hotspur csatáraként. Most arra készül, hogy “legyőzze” Kolo Tourét, akiről elismerően beszélt.

“Egyike a világ legjobb védőinek. Gyors és remek képességű. Párharcunk fontosságát növeli, hogy válogatottjaink nagy ellenfelek, de egyértelmű, hogy most nem az afrikai oldala domborodik majd ki a csatánknak” – jegyezte meg Kanouté.

A korábban rendkívül stabil teljesítményt nyújtó Sevilla a szezon kezdete óta szeszélyesen futballozik, de kiváló támadója reméli, kedden este a jobbik arcát mutatja.

“Olyan nyomás alá kell helyeznünk az Arsenalt, mint korábban a Real Madridot (Szuperkupa: 1-0, 5-3) és a Valenciát (3-0)”.

Ha a Sevilla (9 pont) nyer hazai pályán, akkor csatlakozik az Arsenalhoz (10), vagyis bejut a tizenhat közé. A londoniak sikere viszont azt jelentheti, hogy a spanyol csapatnak még izgulnia kell az utolsó körben, ha kedden este a Slavia Praha (4) felülmúlja idegenben a Steaua Bucurestit (0-0). A cseh együttes pontvesztése azonban azt jelentené, hogy a Sevilla mindenképpen bekerül a nyolcaddöntőbe, még akkor is, ha ismét veszít Arsene Wenger gárdájával szemben.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik