Gordon Strachan reálisnak tarja az európai szuperbajnokságot

Vágólapra másolva!
2007.11.12. 19:54
Gordon Strachan úgy véli, néhány éven belül kiválnak a legjobb csapatok hazájuk pontvadászatából és egy 54-60 együttesből álló szuperbajnokságban csatáznak majd a sikerért. A Celtic Glasgow trénere szerint a liga önálló lesz, eltűnik az európai (UEFA) és a nemzetközi (FIFA) szövetség hatalma.
Idén az AC Milan nyerte a Bajnokok Ligáját
Idén az AC Milan nyerte a Bajnokok Ligáját
Idén az AC Milan nyerte a Bajnokok Ligáját
Idén az AC Milan nyerte a Bajnokok Ligáját

„Úgy gondolom, néhány éven belül megalakul az 54-60 csapatot érintő európai liga. Minden ebbe az irányba halad” – szögezte le a korábbi kiváló középpályás.

A G14 néven elhíresült csoportosulás évek óta harcol az UEFA-val, többször is azzal fenyegetőzött, hogy saját bajnokságot alapít és elhagyja a Bajnokok Ligáját. Az érintett klubok köre az utóbbi években folyamatosan bővült, de az európai szövetség eddig „leverte” a ligaindítás ötletét.

„Új struktúra lesz a futballban. A sportágba érkező üzletemberek ugyanis rövidesen kijelentik majd, felejtsük el az UEFA-t és a FIFA-t, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy három bajnokságunk legyen a hatvan legjobb klubbal” – szögezte le a skót szakember.

A G14 a válogatott mérkőzések kapcsán is számos kifogást emelt és Gordon Strachan szerint ez is fontos indok lesz a szuperliga alapításnál.

„Olyan erős lesz a csoportosulás, hogy a FIFA-nak engedményt kell tennie. Figyelembe veszik majd, hogy a nagy klubok akár vissza is tarthatják játékosaikat a válogatottól.

Érdekesség, hogy Gordon Strachan sokáig azt hangoztatta, hogy a skót bajnokság elég erős ahhoz, hogy a Celtic Glasgow-nak és a Glasgow Rangersnek ne kelljen kilépnie hazája bajnokságából, pedig már évek óta vitáznak egy brit pontvadászat beindításáról. A tréner most azt állítja, a skót és az angol élklubok is kinőtték jelenlegi sorozatukat, ezért is támogatandó egy európai szuperliga elindítása…
Legfrissebb hírek

Gordon Strachan: meggyőződésem, hogy ezek a skót srácok történelmet írnak

Foci Eb 2024
2024.06.23. 12:23

Negyven felett a topligákban? Mezőnyjátékosként sem lehetetlen!

Minden más foci
2021.11.10. 08:39

Vb 2018: közös megegyezéssel távozik a skót kapitány

Foci vb 2018
2017.10.12. 15:59

Vb 2018: kapitányuk szerint a genetika okozta a skótok vesztét

Foci vb 2018
2017.10.09. 15:18

Vb 2018: Anglia három fejes góllal verte a skótokat

Foci vb 2018
2016.11.11. 22:42

Vb 2018: „Ki az a Rodney? Húzz a p.csába!” – ideges a kapitány

Foci vb 2018
2016.09.06. 16:27

PL: véget ért egy éra, a skót edzők „a dodó sorsára jutottak”

Angol labdarúgás
2015.02.13. 07:56

A gyilkos humorú legenda veszi át a skót válogatottat

Minden más foci
2013.01.15. 18:08
Ezek is érdekelhetik