Carlo Ancelotti célja: a hátralevő két meccsen ne kapjon ki csapata

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 12:10
Carlo Ancelotti elmondása szerint a Milannak a kedd esti, Ukrajnában aratott háromgólos győzelme egyértelművé tette a csapat elsődleges célját a Bajnokok Ligája D csoportjában: a piros-feketéknek nem szabad kikapniuk a hátralévő két találkozón. Gordon Strachan, a Celtic vezetőedzője együttese első félidei játékát felejthetőnek látja, azonban a csapata szünet utáni teljesítményét dicséri.
Filippo Inzaghi beállt és eldöntötte a mérkőzést
Reuters
Filippo Inzaghi beállt és eldöntötte a mérkőzést
Filippo Inzaghi beállt és eldöntötte a mérkőzést
Reuters
Filippo Inzaghi beállt és eldöntötte a mérkőzést

“Az első hatvanöt percban nagyon defenzív futballt játszottunk, de uraltuk a mérkőzést, habár ezt a Sahtar is elmondhatja a mérkőzés ezen szakaszára vonatkozóan - mondta Carlo Ancelotti a milánóiak mestere a találkozó után. - Inzaghi nagyszerűen játszott, és jókor jó helyen volt, ezúttal is jól fejezte be a támadást az első gól előtt.”

Az olasz szakember ezután a D csoport továbbjutási esélyeiről beszélt.

“Szerintem a Donyeck jobb csapat, mint a Celtic, azonban borzasztóan nehéz percek várnak az ukránokra Glasgowban. Az ukrán együttes technikailag és csapatként is jobb a skótnál. Számunkra az a legfontosabb, hogy a továbbiakban ne szenvedjünk vereséget, és ha lehet, nyerjük meg a meccseinket. Közeledünk ahhoz a formához, amellyel jól tudjuk állni a sarat mind a hazai bajokságban, mind pedig a BL-ben. Ez a győzelem is sokat segíthet abban, hogy javítsunk a Serie A-s helyezésünkön.”

“Hatvanöt percig jól futballoztunk, a Milannak addig szeinte helyzete sem volt, mert jól zártuk le a területeket, sőt volt három-négy lehetőségünk, amiből gólt szerezhettünk volna, ha bátrabbak vagyunk. Addig úgy nézett ki, hogy a meccs döntetlen lessz, és nekünk volt több lehetőségünk a győzelem megszerzésére – nyilatkozta Mircea Lucescu, az ukrán gárda vezetőedzője. – Ezután elkövettünk egy nagy hibát, miután Filippo Inzaghi beállt. A középső védőinknek nem szabadott volna engedni, hogy mögéjük kerüljön, hiszen egy ilyen tapasztalt játékos általában él az ilyen lehetőségekkel.”

A csoport másik találkozóján a Celtic hatalmas lépést tett a továbbjutás felé, hiszen otthon 1-0-ra legyőzte a Benficát, és így a kvartett második helyére ugrott.

“Sem fizikailag, sem mentálisan nem mutattuk a legjobb formánkat az első félidőben, azonban a másodikban kitűnően játszottunk - mondta a meccs után Gordon Strachan, a skótok menedzsere. - Meg kellett győzni a fiúkat, hogy amit a szünetig produkáltak, az elfogadhatatlan, és ez használt is, hiszen a második negyvenöt percben a játékosaim bíztak a saját képességeikben. Ezzel a győzelemmel reális esélyünk van a továbbjutásra, a teljesítményünk is kielégítő, bízom a jó folytatásban.”

“Jól játszottunk, ha a labda nálunk volt, de nem nyertünk, van ilyen - nyilatkozta José Antonio Camacho, a Benfica trénere. - Ha úgy játszunk a Milan ellen, ahogyan azt kedden este tettük, akkor meg tudjuk verni a címvédőt, habár ez nem lesz könnyű feladat, hiszen Carlo Ancelottinak nagyon jó csapata van. A portugál bajnokságban most a második helyen állunk, így az a legfontosabb, hogy ott nyerjünk azért, hogy a következő évben is a legjobbakkal játszhassunk.”

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 4. FORDULÓ, D CSOPORT

SAHTAR DONECK–MILAN 0–3 (0–0)
A Bajnokok Ligájában továbbra is remekül megy az AC Milannak
Helyszín: Doneck, Olimpiai Stadion
Játékvezető: Pieter Vink (holland)
Asszisztensek: Patrick Gerritsen, Arie Brink (hollandok)

A KEZDŐCSAPATOK
SAHTAR DONECK MILAN
30 Pjatov 1 Dida
11 Ilsinho 25 Bonera
27 Csigrinszkij 13 Nesta
55 Jezerszkij 4 Kaladze
26 Rat 27 Serginho
33 Srna 8 Gattuso
3 Hübschman 21 Pirlo
7 Fernardinho 23 Ambrosini
8 Jádson 22 Kaká
25 Brandao 10 Seedorf
99 C. Lucarelli 11 Gilardino
Vezetőedző: Vezetőedző:
Mircea Lucescu Carlo Ancelotti

Gólszerző(k): F. Inzaghi (66., 90+3.), Kaká (72.)
Csere: Rat helyett Willian (73.), C. Lucarelli helyett Castillo (77.), Brandao helyett Gladkij (84.), ill. Gilardino helyett F. Inzaghi (63.), Seedorf helyett Maldini (79.), Serginho helyett Brocchi (85.)
Sárga lap: Fernandinho (45.), Ilsinho (45+1), ill. Gattuso (19.), Kaká (32.), Ambrosini (70.)

CELTIC–BENFICA 1–0 (1–0)
A Bajnokok Ligájában továbbra is remekül megy az AC Milannak
Helyszín: Glasgow, Celtic Park
Játékvezető: Martin Hansson (svéd)
Asszisztensek: Stefan Wittberg, Kenneth Petersson (svédek)

A KEZDŐCSAPATOK
CELTIC BENFICA
1 Boruc 12 Quim
5 Caldwell 2 Luís Filipe
41 J. Kennedy 4 Luisao
44 McManus 3 Edcarlos
3 Naylor 5 Léo
11 Hartley 8 Kacuranisz
46 McGeady 18 Binya
8 S. Brown 14 Maxi Pereira
20 Jarosík 10 Rui Costa
27 McDonald 26 Cr. Rodríguez
10 Vennegoor of Hesselink 7 Cardozo
Vezetőedző: Vezetőedző:
Gordon Strachan José Antonio Camacho
Gólszerző(k): McGeady (45.)
Csere: Járosík helyett Donati (66.), Vennegoor of Hesselink helyett Killen (66.), S. Brown helyett Sno (89.), ill. Maxi Pereira helyett Di María (62.), Cardozo helyett Nuno Gomes (77.), Rui Costa helyett Bergessio (77.)
Sárga lap: Maxi Pereira (42.)
Kiállítva: Binya (85.)

A D CSOPORT ÁLLÁSA

1. AC Milan 4 3 0 1 10-4 +6 9
2. Celtic 4 2 0 2 3-4 -1 6
3. Shakhtar Doneck 4 2 0 2 4-7 -3 6
4. Benfica 4 1 0 3 2-4 -2 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik