Drogba és Lampard nélkül kell nyernie a Chelsea-nek a Rosenborg ellen

Vágólapra másolva!
2007.09.17. 18:48
A sérüléssel bajlódó Didier Drogba és Frank Lampard sem léphet pályára kedden, amikor a Chelsea labdarúgói a Stamford Bridge-en a Rosenborggal találkoznak a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Erről Jose Mourinho, a londoni „kékek” vezetőedzője beszélt.
Jose Mourinho feltérképezte a Rosenborgot és győzelmet vár
Jose Mourinho feltérképezte a Rosenborgot és győzelmet vár
Jose Mourinho feltérképezte a Rosenborgot és győzelmet vár
Jose Mourinho feltérképezte a Rosenborgot és győzelmet vár

Lampard combsérüléssel küszködik, emiatt már az angol válogatott két Európa-bajnoki selejtezőjén és a Blackburn elleni bajnoki sem futballozhatott. Drogba térdprobléma miatt nem szerepelhet a BL-csoportkör nyitányán. Mourinho azonban reméli, mindketten játszhatnak vasárnap a Manchester United elleni bajnoki szuperrangadón.

A Bajnokok Ligájában ismét nagy várakozás előzi meg a Chelsea szereplését, hiszen sokan úgy véli, ha a mostani sorozatban sem lesz döntős az együttes, akkor a szezon Mourinhónak megköszönik a munkát. A portugál sikeredző azonban egyelőre még nem a sorozat hajrájával foglalkozik, hanem a Rosenborgra figyel.

„Győznünk kell kedden. Ha ez sikerül, akkor pedig majd azt mondhatom: nyernünk kell a hétvégén. Erre a szezonra ez a hozzáállásom: mindig csak egy mérkőzésre összpontosítok” – szögezte le Mourinho.

A portugál tréner elmondta: a következő héttől (a Ligakupa-rajt miatt) már három sorozatra kell figyelnie a Chelsea-nek.

„Remélem, tavasszal már négyben leszünk érdekeltek – utalt az FA-kupára is a tréner, majd így folytatta: - Egyik sorozatot sem helyezem a többi elé, mert nem akarom megkockáztatni, hogy csökkenjen a játékosok motivációja.”

A szakértők szerint kedden könnyű ellenfelet kell legyőznie a Chelsea-nek, de Mourinho másként látja az esélyeket.

„Nagyon fontos, hogy győzelemmel kezdjük a csoportkört, mint tavaly a Werder Bremen ellen. Természetesen tiszteljük az ellenfelet, de úgy gondoljuk, jobbak vagyunk. Ismerem az ellenfél játékosait, több mérkőzésüket láttam videóról. Nagyon jól szervezett csapat lesz az ellenfelünk, tudják, mit kell csinálniuk a pályán” – értékelte a Rosenborgot a Chelsea vezetőedzője.
Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Légiósok: Nikitscher gólpassza után mentett pontot a Rio Ave Mourinho csapata ellen

Légiósok
2025.09.23. 23:41

Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.09.22. 23:13

Mourinho: Nem veszíthetünk úgy, mint két nappal ezelőtt

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 17:45
Ezek is érdekelhetik