Csak a győzelem tarthatja életben a Bajnokok Ligájában a címvédő katalán óriást, a Barcelonát, amely a csoportkör utolsó összecsapásán hazai pályán, a Nou Campban a német Werder Bremen csapatát látja vendégül. A házigazdák holland szakvezetője, Frank Rijkaard nyugodtan várja a találkozót és elmondta, játékosain sem érzi a győzelmi kényszer okozta lelki terhet.

Reuters
A holland edző magabiztos nyilatkozata ellenére a kép tanulsága szerint a Nou Campban a Werdert várva egyáltalán nem csak móka és kacagás az élet

Reuters
A holland edző magabiztos nyilatkozata ellenére a kép tanulsága szerint a Nou Campban a Werdert várva egyáltalán nem csak móka és kacagás az élet
„Támadunk! Neki kell és fogunk is menni a brémaiaknak, de ez azért nem rak ránk különösebb terhet, mert mi minden mérkőzésre ezzel a taktikával megyünk a pályára" – így Rijkaard, aki nem kevesebb mint öt támadó, illetve támadó szellemű játékost (Ronaldinhot, Eidur Gudjohnsent, Andrés Iniestát, Decot és Ludovic Guilyt) jelölt előzetesen megadott kezdőcsapatába.
„Természetesen ebben a játékban mindig benne van a rizikó, hogy védelmünk fellazul, vagy éppen nem zárunk vissza jól és időben, az ellenfél pedig egy kontratámadás végén betalált, de tavaly ezzel a taktikával a csúcsra értünk, nincs okunk a váltásra.
Úgy is mindenki ezt a játékot várja el tőlünk, ráadásul hazai közönség előtt lépünk pályára. Persze, tisztában vagyok vele, ezúttal a játék tényleg csak másodlagos, hiszen fő célunk a győzelem.”
Az NSO ajánlja:
Természetesen Rijkaard az immár szokásos (sablon)dicséretek mellett megpróbál lelki nyomást is gyakorolni az ellenfélre és ebből némi helyzeti előnyt kicsikarni saját csapatának.
Ezen a szinten ez sem szokatlan dolog a trénerektől, még a legnagyobbaktól sem. Sőt, ők érzik ezt csak igazán…
A holland szakvezető nem megy messzire, csak érintőleges célzást tesz az egy évvel ezelőtti Werder elleni találkozókra, az idegenbeli 2-0-s sikerre és a hazai 3-1-s győzelemre.
A tervezett kezdőcsapatok:
Barcelona: Valdés - Zambrotta, Puyol, Márquez, Gio – Edmilson - Iniesta, Deco - Giuly, Ronaldinho, Gudjohnsen
Werder Bremen: Wiese - Fritz, Mertesacker, Naldo, Womé - Frings, D. Jensen, Borowski – Diego – Klose, Hunt
Werder Bremen: Wiese - Fritz, Mertesacker, Naldo, Womé - Frings, D. Jensen, Borowski – Diego – Klose, Hunt
Rijkaard továbbra sem számíthat a sérült csatártrió, Eto’o, Messi és Saviola játékéra, de a katalánok kezdője nélkülük is roppant erős.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását
Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete
Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48
Ezek is érdekelhetik





