BL-selejtezők: kikaptak Bodnárék

Vágólapra másolva!
2006.07.27. 09:07
Címkék
A Debrecen-Rabotnicski mérkőzés mellett további tizenkét Bajnokok Ligája selejtezőt játszottak le szerda este (a litván Ekranas és a horvát Dinamo Zagreb még kedden este mérkőzött meg egymással) Európa szerte.
A találkozókon különösebb meglepetés nem született, s külön érdekesség, hogy mindegyik meccsen esett legalább egy gól.

A Debrecen mellett még egy magyar érdekeltségű mérkőzés volt: a Bodnár Lászlóval felálló osztrák Salzburg a svájci FC Zürich vendége volt. A lilák nagyon rosszul kezdtek, hiszen Keita révén már a második percben vezetett a hazai csapat, s húsz perc elteltével Souza növelte az előnyt. Fél óra után magára talált valamelyest az osztrák csapat, s Vonlanthen szépített. Az egyenlítésre azonban már nem került sor, ugyanis a 37. percben Aufhausert a játékvezető kiállította. Több gól már nem esett a találkozón, amelyet ugyxan elvesztettek Bodnárék, de minimális hátrányból, ráadásul idegenben lőtt góllal várhatják a jövő heti visszavágót.
BL-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések
Debrecen (magyar) Rabotnicski Skopje (macedón) 1-1 (1-1)
G: Zsolnai (45.) Sztankovszki (44.)
Ekranas (litván) Dinamo Zagreb (horvát) 1-4 (1-2)
G: Luksys (14.) Silva (7., 52.), Buljat (32.), Vugrinec (69.)
Sheriff Tiraspol (moldovai) Szpartak Moszkva (orosz) 1-1 (0-0)
G: Omotoyossi (90.) R. Kovac (76.)
Metalurgs Liepaja (lett) Dinamo Kijev (ukrán) 1-4 (0-3)
G: Kolonas (88.) Rincon (20.), Satszkih (29.), Verpakovskis (31.), Gavrancic (82.)
Levszki Szófia (bolgár) Sioni Bolnisi (grúz) 2-0 (1-0)
G: Angelov (21.), Borimirov (11-esből 80.)
Fenerbahce (török) B36 Torshavn (feröer-szigeteki) 4-0 (2-0)
G: Appiah (27.), Metin (39.), Tuncay (54.), Önder (90.)
FC Zürich (svájci) Red Bull Salzburg (osztrák) 2-1 (2-1)
G: Ketia (2.), Souza (20.) Vonlanthen (32.)
Djurgarden (svéd) MFK Ruzomberok (szlovák) 1-0 (0-0)
G: Enrico (70.)
FH Hafnarfjördur (izlandi) Legia Warszava (lengyel) 0-1 (0-0)
G: Élton (84.)
Hearts (skót) Siroki Brijeg (bosnyák) 3-0 (0-0)
G: Anic (öngól 53.), Tall (79.), Bednar (84.)
Cork City (ír) Crvena zvezda (szerb) 0-1 (0-1)
G: Bennett (öngól 37.)
FK Mlada Boleslav (cseh) Valerenga (norvég) 3-1 (3-0)
G: Pecka (7.), Matejovsky (11., 19.) Gashi (67.)
FC Köbenhvan (dán) Myllykosken Pallo (finn) 2-0 (0-0)
G: Bergdolmo (11-esből 64.), Gravgaard (90.)
NK Gorica (szlovén) Steaua Bucuresti (román) 0-2 (0-0)
G: Dica (54.), Iacob (66.)
Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
1 perce

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
7 perce

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
51 perce

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
1 órája

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
1 órája

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
1 órája

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
4 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik